A Budakalász Város Önkormányzata és a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár közös szervezésében augusztus 20-án, szerdán 10 órától rendezik meg az államalapítás ünnepét a Szent István templomban és a templomkertben.
A program 10 órakor szentmisével és az új kenyér megáldásával kezdődik. 11 órától Dr. Kulin Ferenc mond ünnepi beszédet, melyet kulturális műsor követ. 11:30-kor kerül sor a koszorúzásra a Szent István-szobornál, majd 11:40-től szeretetvendégségre várják a résztvevőket a templomkertben.
A szervezők minden budakalászi polgárt szeretettel hívnak és várnak az eseményre, hogy együtt ünnepelhessék Szent István király örökségét és az államalapítást. Az ünnepség helyszíne: 2011 Budakalász, Széchenyi utca 51.
