Dr. Kucsera Ferenc vértanú káplán halálának 100. évfordulója alkalmából a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia nyitó rendezvényként kerekasztal beszélgetést szervez május 3-án, 16 órától a Városháza dísztermében. - Írja a város weboldala.
A kerekasztal beszélgetés során szó lesz arról, hogy milyen okok vezettek a kommunizmus kialakulásához, hogyan próbált mindez Magyarországon megvalósulni és miért éppen Magyarországon? Miképp reagált ezekre a próbálkozásokra a Vatikán és a magyarországi Püspöki kar, hogyan vezetett mindez Kucsera Ferenc atya vértanúságához?
Ezekről a témákról beszélget Dr. Soós Viktor Attila vezetésével három kiváló történész
– Dr. Tóth Tamás a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára
– Dr. Kálmán Peregrin plébános, ferences szerzetes
– Dr. Fejérdy András a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgató helyettese.
A beszélgetés témája nagyban meghatározta az ország, Szentendre történelmét és számos ember életét, mit nem szabad elfelejteni.
Kommentek