A leendő új SPAR áruház építésének helyszínén, a tervek szerint október elején megindulhat a munka.
Rollerozáshoz és kerékpározáshoz szükséges kiegészítőket nyerhetnek a diákok.
Főként Szentendrén bűnöztek.
Szeptember utolsó hetében megkezdődik a Kálvária út Hamvas Béla és Radnóti utca közötti szakaszának felújítása.
Önkénteseket várunk a Pilisi Bioszféra Rezervátum látogatószámlálásához.
A Magyar Vöröskereszt véradást szervez Szentendrén, szeptember 15-én, pénteken.
Karbantartás miatt 2023 szeptemberének második felében több ütemben változik a H5-ös HÉV közlekedési rendje.
Szeptember 16-án és 17-én, a Kulturális Örökség Napjain a látogatás ingyenes.
Befejezte a Vízügyi Igazgatóság az árvízkapu építését a Barát-patak torkolati szakaszán.
Településrészenként lakossági fórumokat tartanak a képen látható időpontokban.
Kapusparádét hozott a Komló-Budakalász meccs: a baranyaiaknál Ante Granic 17, a túloldalon Tóth Mihály 16 alkalommal védett.
Budakalász az EU társfinanszírozásával több mint 94 millió forintot nyert az intézmény felújítására.
Dj Bootsie Kvartett & Vj Kemuri lépnek fel a megnyitón.
Megállíthatatlan volt a Ferencváros a kézilabda-nb1 szombati játéknapján.
Ötezer méteren ismét világbajnok lett a 23 éves pomázi Adolf Balázs.
Munkája elismeréseként vehette át a Pro Urbe díjat nemzeti ünnepünkön Gerőcs Katalin az Egészséges Városért Közalapítvány elnöke a Városháza udvarán.
Két személyautó ütközött szerdán délután, Dunabogdány térségében.
Leányfalun a gépkocsit a helyi önkéntes és a szentendrei hivatásos tűzoltók oltották.
Kutyachip ellenőrzö készülékkel gazdagodott a KLSZ Pajzs Polgárőr Egyesület.
Nem működő közlekedési lámpák és faágak a 11-esen, még a reggeli órákban is. Óvatosan vezessenek!
Döntött Budakalász Város képviselőtestülete legutóbbi, július 26-i rendkívüli ülésén.
A sövény eltávolítására és a fák kivágására augusztus 15-én kerül sor.
Gyermekek is fogyaszthatják a Magyarország Tortája 2023 verseny győztes finomságát
A Pest Vármegyei Rendőr-Főkapitányság várja a jelentkezőket állományába.
Közúti elsősegélyvizsgát tartanak Szentendrén, augusztus 31-i időpontra lehet jelentkezni.