loader
SALOMON ULTRA-TRAIL Szentendrén

SALOMON ULTRA-TRAIL Szentendrén

Forgaomkorlátozásra is számítani  kell a rangos futóverseny, a Salamon Ultra-Trail ideje alatt.

Közel ezer futó rajtol majd több távon is Szentendréről, akik a Lázár cár térről indulva a Bükkös-parton a piacig, valamint a Lázár cár tér – Bogdányi utca – Fő tér – Városház tér – Kanonok u. – Bükkös-part útvonalon haladnak majd, ahol táblákkal és szalagozással jelölik ki a verseny útvonalát. A Fő téren futófolyosót alakítanak ki, annak érdekében, hogy a versenyzők útvonalát elkülönítsék a gyalogos- és turistaforgalomtól.

A verseny két hosszabb távja indul és érkezik Szentendrére. A Visegrádról induló rövidebb táv befutóját is városunkban tartják. A verseny miatt június 3-án szombaton 08.00 órától június 4-én 24.00 óráig lezárják a Lázár cár teret a gépjárműforgalom elől.

A rajt 2017. június 4-én 0 óra 0 perckor lesz a Lázár cár téren, éjfélkor. A táv teljesítésére 20 óra áll a versenyzők rendelkezésre, így a célba érkezésre vasárnap 20:00-ig van lehetőség, az első versenyzők már kora délután visszaérkezhetnek a Lázár cár térre. Tavaj 600 -an neveztek a versenyre, így idén is több száz indulóval számolnak a szervezők.

Kép forrása: www.ultratrail.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok