loader
Magyar Judit a költségvetésért felelős alpolgármester

Magyar Judit a költségvetésért felelős alpolgármester

Költségvetésért felelős alpolgármesteri megbízatást kapott Magyar Judit képviselő, miután a polgármester elfogadta a Szervezeti és Működési Szabályzat ehhez szükséges módosítását. Magyar Judit 2021. március 12-én tette le alpolgármesteri esküjét. -tette közzé Szentendre Város hivatalos oldala.

A veszélyhelyzetben érvényes szabályok szerint, képviselő-testület hatáskörében eljárva 2021. március 10-én szerdán elfogadta Fülöp Zsolt polgármester a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását, ami létrehozza a költségvetésért felelős alpolgármesteri tisztséget Szentendre Város Önkormányzatánál. A rendelet módosítása 2021. március 12-én lépett hatályba, ezután kerülhetett sor az alpolgármester megválasztására.
Magyar Judit 2021. március 12-én tette le az alpolgármesteri esküt, a járványhelyzetben érvényes óvintézkedések megtartásával, szűk körben, férje kíséretében, Szentendre polgármestere,  általános alpolgármestere, jegyzője és kabinetvezetője jelenlétében.
Mint megválasztása alkalmából elmondta, a jelenlegi járvány okozta gazdasági válságban, az önkormányzat nehéz financiális helyzete szükségessé teszi egy a költségvetéssel foglalkozó alpolgármester kinevezését.

„A 2021. évi költségvetés takarékos, szigorú gazdálkodást igényel, ennek felügyelete lesz az elsődleges feladatom, de szeretnék részt venni abban a munkában is, ami a feladatellátás újragondolását, a hatékonyság növelését, esetlegesen új struktúra létrehozását célozza a fenntarthatóságot szem előtt tartva“ – mondta az új alpolgármester.
„A területi képviselői munkámat nem érinti az új feladatkör. Igyekszem továbbra is Pannóniatelep lakóinak megelégedésére szolgálni.
A bizottsági munkámat viszont érinti a kinevezés, hiszen alpolgármesterként nem vállalhatok bizottsági feladatot. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnöki posztjától meg kell válnom. Szerencsére − ha szavazati joggal nem is − a bizottság munkájában véleményezési joggal részt tudok venni.“

 

Forrás: szentendre.hu
Fotó: szentendre.hu

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok