A Csevej Immánuel beszélgetéssorozat következő, 107. vendége Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész lesz. Az eseményre április 16-án, 19 órától kerül sor, a részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges a csevejimmanuel@gmail.com e-mail címen. - olvasható a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár facebook eseményében.
A sokoldalú művész színészi pályáját már gimnazistaként kezdte a Pinceszínház színpadán. 1984-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán, majd a Nemzeti Színház társulatához szerződött. Később rendezőként is képezte magát, és a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását.
1993-tól szabadúszóként dolgozott színészként és rendezőként. 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetője lett, amely néhány évad alatt a főváros egyik meghatározó művészszínházává vált, és felvette Örkény István nevét. Az így létrejött Örkény Színház 2010-ben szervezetileg is önállósult; az intézményt 2025-ig Mácsai Pál igazgatta.
A művész hosszú éveken át a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja is volt. A beszélgetés vendége egy olyan, évtizedek óta meghatározó és rendkívül sokoldalú alkotó, akire generációktól függetlenül sokan tekintenek példaképként.
Az érdeklődők egy személyes hangvételű esten ismerhetik meg közelebbről a színész és rendező pályáját, gondolatait és művészi hitvallását.
Forrás: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár facebook eseménye
Kép: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár facebook eseményében
