Mégsem hiúsul meg északon az M0-s autóút?

Mégsem hiúsul meg északon az M0-s autóút?

Kiírta a közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az M0 északi szektorának (11-es számú főút - a Szentendrei út folytatása - és a 10-es számú főút - a Bécsi út folytatása - közötti szakasz) kiviteli- és tender tervdokumentációjának az elkészítésére.

 

A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.

A szóban forgó nyolckilométeres út 2x2 forgalmi sávos lesz és egy 2 kilométer, illetve egy 3,2 kilométer hosszú alagútban vezet. Az útszakasz kezdetén, a Budakalászi különszintű csomópont - a forgalmi igényeknek megfelelően - átépül. Ürömnél különszintű forgalmi csomópont lesz, egy támfallal határolt bevágásban. A végén pedig az M0 a távlati M10-es Budapest-Kesztölc szakasz Üröm-Solymár között tervezett szakaszához csatlakozik, külön szintben. A csatlakozó út majdnem négy kilométer hosszú, 2x1 forgalmi sávos lenne és ennek a projektnek a részeként épülne meg. A tervezési idő 32 hónap.

 

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben közúti infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezési feladatokból legalább nettó 1,5 milliárd forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő június 24. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.

Napi.hu még 2018 októberében írt arról, hogy három cég készítheti el nettó 396 millió forintért az M0-ás autóút nyugati szektorában, a 10-es számú főút és az M1-es autópálya közötti szakasz megvalósíthatósági tanulmányát, a környezeti hatástanulmányát, valamint kötelesek megszerezni a jogerős környezetvédelmi engedélyt is. A nyertes cégek a következők voltak: Unitef-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., Utiber Közúti Beruházó Kft. és a Vibrocomp Akusztikai, Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Az akkori elképzelés szerint a mintegy 20 kilométer hosszú útszakaszból 5,5-9,8 kilométer alagútban fut majd.

Időközben felmerült, hogy az M0 körgyűrű nem az M1-es autópálya felé futna tovább, hanem Esztergom felé haladna, Nyugati szektor néven.

 

 

Forrás: Napi.hu

Kép forrása: Autonavigator.hu