A SPAR áruház építési engedélyét a Pest Vármegyei Kormányhivatal hivatalosan megadta Szentendre Város Önkormányzatának – tájékoztatnak Szentendre Város Hivatalos honlapján.
A több, mint félmilliárd forintos számított értékű beruházás során hozzávetőlegesen 2200 négyzetméteres mélyparkoló épül, amely felett hasonló méretben épül fel az áruház, 1115 négyzetméteres eladótérrel, a hozzá tartozó öltözőkkel, raktárakkal és más helyiségekkel - derül ki a kormányhivatal határozatából.
A 2021-ben leégett SPAR áruház területének és környezetének hasznosításával kapcsolatosan pályázatot írt ki az önkormányzat. Az első pályázati kiírásra érvényes ajánlat nem érkezett. A megismételt kiírásban viszont a SPAR Magyarország Kft. érvényes ajánlatot adott be, melyet az önkormányzat elfogadott. Szerződéskötés után elkészültek a tervek, az építési engedély megszerzéséhez azonban az érvényben lévő plázarendelet értelmében a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál működő plázabizottság engedélyére volt szükség – folytatják a weboldalon.
A Dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselővel és Lázár János építési és közlekedési miniszterrel folytatott korábbi egyeztetésen Fülöp Zsolt polgármester a két politikus támogatását kérte az építkezés engedélyezésével kapcsolatban a plázabizottságnál, melyre ígéretet is kapott. Majd a Képviselő-testület is támogatói nyilatkozatot adott ki a plázabizottsági hozzájárulás érdekében, a polgármester pedig online petíciót indított és az összegyűlt aláírásokat eljuttatta a plázabizottsághoz.
Az önkormányzat az építkezés lényeges lépéseiről - a SPAR Magyarország Kft.-vel együttműködve - folyamatosan tájékoztatja a lakosságot – folytatják a portálon.
Forrás: szentendre.hu
Kommentek