Két új buszjárat is indult a térségben

Két új buszjárat is indult a térségben

Közvetlen buszjáratot indított május 1-jén a Volánbusz a visegrádi Fellegvárhoz, valamint Dömörkapuhoz. A járatbővítés célja, a turisztikai szempontból fontos helyek elérését egyszerűsítse a Pilis hegység területén.

 Az új járatok első sorban a kirándulóknak kedveznek, hiszen a dömörkapui járat a nyári időszámításig, a visegrádi Fellegvár-busz pedig szeptember 30-ig közlekedik idén. A kormányzat turizmusfejlesztő törekvéseinek köszönhetően, a két fontos turistacélponthoz való eljutás ezentúl lerövidül, és kényelmesebbé válik.

A turisztikai szempontból frekventáltabb Fellegvárhoz közlekedő busz naponta öt alkalommal indul a szentendrei buszállomásról. A járatok a panoráma úton közlekedve nemcsak a Fellegvár, hanem a bob-pálya, a Mogyoró-hegy és a Kis-Villám közlekedési elérését is biztosítják.

Dömörkapura azonban csak hétvégén lehet eljutni, mivel csak szombaton és vasárnap indul egy-egy járat. Az autóbusz 9:10 órakor indul Szentendréről, visszafelé pedig 17:25-ös dömörkapui indulással közlekedik.

A járatok csak abban az esetben indulnak, ha a menetjegyet elővételben legalább egy személy megváltotta, hiszen a járatok megszüntetésének egyik fő oka az volt, hogy üresen közlekedtek a buszok. További információért keresse a társaság honlapját, a www.volanbusz.hu weboldalt.