loader
Ivan Dan - mécsesekkel díszítik fel a belvárost

Ivan Dan - mécsesekkel díszítik fel a belvárost

Szentendre Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata az idén is közös ünneplésre hívja a szentendreieket Keresztelő Szent János ünnepére, Szent Iván napjára, az  Ivan danra június 26-án. A programok 16 órától kezdődnek. Az idei ünnepen – a pisai Luminara di San Ranierihez hasonlóan ­– az óvárost mécsesekkel díszítik fel a Templomdombtól a Duna korzóig, a parti szerviz úton a Lázár tértől a Kucsera keresztig.

Ezúttal a fények nem csak Szent Iván éj hagyományaira – a megtisztulást, az újjászületést jelképező tűzre – emlékeztetnek, hanem a járványban elhunyt szentendreiekre is. A fények a köszönet jelképei is, köszönet azoknak, akik önfeláldozóan, áldozatkészen tették a dolgukat a járvány idején, különösen az egészségügyi dolgozóknak.

A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat önkénteseket vár mécsest rakni június 26-án, este fél nyolckor a Duna Parti Művelődési Ház udvarán! (A kis üvegekben lévő mécseseket gázgyújtókat, itt  osztják ki. A járványügyi előírások miatt, csak azoknak a segítségét fogadhatják el a szervezők, akiknek érvényes oltási igazolása van és azt bemutatják!)

Csatlakozzon Ön is!

IVAN DAN PROGRAM
2021. június 26. 16 óra
A templomdombi Keresztelő Szent János Plébániatemplomban szentmisével kezdődik az ünnep. Ezt követően a templom előtti keresztnél a dalmát zászló és az ősi dalmát nyelvű, a 18. század elejéről való Szentségimádási felvonulási dokumentum ünnepélyes megszentelése történik, majd Pilis Dániel alpolgármester köszönti az egybegyűlteket.

18 óra
Városház Galériában (Szentendre, Városház tér 3.) szentendrei képzőművészek, a horvátországi földrengés áldozatainak megsegítésére felajánlott képeiből nyílik kiállítás.

19:30-tól
A régi szokást követve, a résztvevők, hogy elűzzék a sötétséget, ezernyi mécsest helyeznek el a Templomdombon, a térről a Fő térre vezető sikátorban, a Görög, Bercsényi és Péter Pál utcákon, a Duna korzó parti szerviz úton a Rév kikötőtől a Kucsera keresztig.

21:30-tól
Riverside felső szintjén trombita hangja szólal meg, majd az első fények fellobbanását követően a Babra és a Vigad Együttes horvát és dalmát dallamokat játszik.

Szent Iván éji sétára hívja és várja a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a szentendreieket, arra kérve őket, hogy lámpást is hozzanak magukkal, hogy azok apró imbolygó fényeivel is gazdagítsák a látványt, és tegyék még hangulatosabbá az ünnepet!

Duna korzón felállított sátrakban nemzetiségi vásárt tartanak, ahol levendulát, szentendrei dalmát sütiket és a Kőhegy bor szentendrei borait, frissen készített bagóca lepényt és fritulét, hajóskenyeret, valamint kézműves termékeket kínálunk a sétálóknak.

Az egyik sátorban néhány szentendrei, dalmát identitású művész alkotásai is láthatók lesznek.

A dalmát közösség tagjait és vendégeket, a nagykövetség képviselőit, az országos horvát nemzetiségi vezetőket, a testvérönkormányzatok képviselőit a Dunaparti Művelődési Ház udvarán, zártkörű rendezvényen látjuk vendégül.

MAGARCEVA BRDO, Szamárhegy, Egyedi kiadvány Ivan Dan alkalmából >>

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok