Védjük meg a rezsicsökkentést! címmel hívta fórumra a polgárokat a Fidesz Magyar Polgári Szövetség. Az eseményre sokan voltak kíváncsiak. A fórum házigazdája Hadházy Sándor országgyűlési képviselő volt.
A Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont konferenciaterme adott otthont a rezsicsökkentéssel kapcsolatos lakossági fórumnak. A fő téma a tavalyi 20%-os rezsicsökkentés volt, valamint a jövőbeli tervekről is szóltak a képviselők. Elhangozott az is, hogy az Országgyűlés által február 6-án elfogadott döntés szerint, az idén is lesz csökkentés, melyet három lépésben alkalmaz a kormány.
A gáz ára április 1-jétől 6,5 %-kal, az áramé szeptembertől 5,7 %-kal, valamint októbertől a távhő ára 3,3 %-kal lesz kevesebb.
A fórum vendége Soltész Miklós szociális- és családügyért felelős államtitkár volt, aki az elhangzottakhoz hozzátette, hogy a következő tervezett lépés egy olyan új, független energiastratégia kialakítása, amelynek részeként indult el a paksi atomerőművel kapcsolatos beruházás is.