loader
Felgyógyult és hazatért a Lupa-tónál talált óriásrétisas

Felgyógyult és hazatért a Lupa-tónál talált óriásrétisas

A budakalászi Lupa-tónál találtak rá május elején a legyengült, innen több ezer kilométerre honos madárra, majd a budapesti Állatkert mentőközpontjába szállították.
Mostanra minden akadály elhárult a Grobi névre hallgató madár hazaszállítása elől. Tegnap vissza is érkezett korábbi otthonába, a németországi Észak-Rajna–Vesztfáliába.
Ezzel zárta le a budakalászi Lupa-tónál talált óriársrétisas történetét a Fővárosi Állat- és Növénykert.  Az óriásrétisast, amely akár egyméteres magasságával és csaknem két és fél méteres szárnyfesztávolságával a legnagyobb ragadozó madár, május elsején legyengülve találtak meg a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei a Lupa-tónál.
A Kelet-Ázsiában és Alaszkában honos madarat a bőre alatti chip révén tudták azonosítani: mint kiderült, a sas egy németországi solymász bemutatóból (Falknerei Bergisch Land) oldott kereket, és nem egészen két hét alatt jutott el Magyarországra. Bekerülése óta az Állatkert mentőközpontjában erősítették fel az állatot, amely kissé legyengült és le is fogyott az út alatt, alighanem azért, mert út közben kevés olyan táplálékot találhatott, amelyet korábbi lakhelyén megszokott. Az Állatkertben viszont szépen evett, és csakhamar vissza is nyerte erejét.

Így aztán a német és a magyar természetvédelmi hatóságok is elvégezték az ilyenkor szükséges adminisztrációt, ideértve a tulajdonos azonosítását a madárban található azonosító chip száma alapján, végül pedig visszaszállították Németországba a sasok királyát. 

 

 

Forrás: HVG
Kép forrása: Duna-Ipoly Nemzeti Park

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok