A Sztaravodai úti köztemetőben tartottak helyszíni ellenőrzést

A Sztaravodai úti köztemetőben tartottak helyszíni ellenőrzést

Polgármesteri döntés alapján sűrítették a köztemető ellenőrzését, a hivatal évente három–négy alkalommal teljes körű szemlét tart. Az április 21-i bejáráson személyesen részt vett a polgármester is, valamint a köztemető üzemeltetője. A bejárásra meghívták a PM Kormányhivatal Szentendrei Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályát is.

 

A bejárás résztvevői mindent rendben találtak. Az üzemeltető bemutatta a négy új vízvételi helyet, amikhez locsolókannákat is biztosítanak. A ravatalozó bútorzatát a székek újakra cserélésével korszerűsítették. A pihenőpadok felújítását is elvégezték.

A köztemető üzemeltetője beszámolt arról, hogy a januárban történtek vizsgálatáról nem kapott lezáró határozatot a Pest Megyei Kormányhivataltól, ahogy az önkormányzat sem.

A személyes bejárás kapcsán felvetődött, hogy időszerű több sírhely esetében is a meghosszabbítás. A temető üzemeltetője a jogszabály által előírtak szerint értesíti az érintetteket, de gyakran nem kapnak visszajelzést. Kérik, hogy jelentkezzenek a hozzátartozók. A temető irodájában minden felvilágosítást megadnak a sírhelyek lejárati idejével és a meghosszabbítással kapcsolatban – olvasható Szentendre Hivatalos Oldalán.