A környezetvédelem is palettára került a Templomdombi napközis nyári táborban

A környezetvédelem is palettára került a Templomdombi napközis nyári táborban

Az önkormányzat által megrendezésre került nyári napközis táborban részt vett több mint 70 kisikolás és 8 pedagógus is. A környezetvédelem tematikája mentén ismerkedős játékokkal indult el, de a tábor részét képezte még a táncház, mozizás, sütés kézműves foglalkozások, illetve sportversenyek is.

A tábor célja az eseménydús és izgalmas programokon való részvételen kívül az új barátok szerzése és az aktív kikapcsolódás volt. A Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda munkatársai egy interaktív kiscsoportos fogalkozás keretein belül mutathatták be a madárvédelemet különféle játékokon és előadásokon keresztül. Ilyen volt a madárfészek és madárodú bemutató, ahol kartonból és parafadugóból készíthettek a gyerekek mini madárodukat, ezzel is elősegítve a kreatív alkotásukat. Megismerkedhettek az állatvilág egyik legelképesztőbb találmányával, az echolokációval, ami a hangok visszaverődése alapján való tájékozódást jelentette. Ezt egy játékban úgy kivitelezték, hogy bekötött szemmel, mint a denevéreknek kellett elkapniuk a szúnyogokat, ami jelen esetben itt a többi gyereket jelentette. A programsorozat egésze alatt sokat tanultak a denevérekről, szúnyogokról, repülő kisemlősöknek a szunyoggyérítésben való részvételéről és ennek fontosságáról is.

Ezen felül készültek más programokkal is, ilyen volt a P'Art moziban való filmnézés, a Szamárhegyen való kirándulás, fagyizás és táncolás is. Hangszerbemutatót is tartottak a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban, ahol még diavetítés és papírszínházi mesék is voltak. A Czóbel és a Kovács Margit Múzeumban az FMC múzeumpedagógusaival közösen is alkothattak a gyerekek. Az ügyességi játékokat a Templomdombi Iskola tornatermében, míg a sorversenyeket a Postás strandon rendezték meg. Ezen felül pedig még a pogácsasütés is helyett kapott a programok között.

"Köszönet a Templomdombi Iskola pedagógusainak és vezetőinek, különösen Tenkesné Halász Enikő igazgatónak és Hajmási-Nagy Krisztina turnusvezető tanárnőnek, valamint a közreműködő önkormányzati intézmények, így a HBPMK, az FMC, a P’ArtMozi és a KKRI munkatársainak" - írja a szentendre.hu.

 

Forrás: szentendre.hu

Kép: szentendre.hu

Címkék: , , , ,