Néptánctalálkozó és karnevál

Néptánctalálkozó és karnevál

Június 10-én kedden este színek és dallamok végtelen kavalkádja hömpölygött át a Faluház szabadtéri színpadán és a nézőtéren a Kalászi Karnevál, a Kalászi Vigasság nemzetközi napja alkalmával a 30 éves Duna Karnevál programsorozat részeként. – olvasható a budakalasz.hu-n. A nemzetközi tánctalálkozó házigazdái, a Lenvirág Táncegyüttes, valamint az esemény szervezői, a Duna Karnevál és a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár munkájának köszönhetően csodás élményben lehetett részünk.

A Lenvirág Táncegyüttes népi hangszeres kísérettel előadott magyarpalatkai nyitótánca alapozta meg az este hangulatát, majd Felföldi Barnabás, a művelődési ház munkatársa köszöntötte a résztvevőket és a nézőket. Forián-Szabó Gergely polgármester szavai után pedig Vincze Andrea, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének elnöke és egyúttal a Duna Karnevál fesztiváligazgatója üdvözölte a kalásziakat és a vendégeket – majd innentől kezdve már csak a gyönyörű és gazdag dallam- és mozdulatvilág uralta a színpadot.

A Észak-Macedóniából érkező Nicola Vapcarov Táncegyüttes balkáni zenéje töltötte be a Faluház udvarát, majd az olasz Cori-i Történelmi Zászlólengetők csapatának lélegzetelállító akrobatikus műsora következett. A férfiakból álló sereg harsonákkal és pergő dobszóval vonult a nézők elé és ejtett ámulatba kicsiket és nagyokat egyaránt.

Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes vezetője, a programsorozat záró gálaműsorának koreográfusa az Európai Tánc Karaván című mostani összeállításával kivívta a közönség elismerését: görög, olasz, spanyol és magyar táncosok mozdulatai forrtak egy közös egységgé a zeneiség nyelvén. Produkciójukon kívül a fellépők nemzeti táncaiból is kaphattunk ízelítőt.

Az észak-macedón, olasz, görög, spanyol tánccsoportok autentikus műsorszámait modern köntösbe öltöztetett darabok követték, de a Lenvirág Táncegyüttes és a Törökországból érkező Arany Híd Néptáncegyüttes is egyaránt szemet gyönyörködtető előadást állított színpadra. A csoportos produkciókon túl érzelmes páros táncokat és a spirituális egyéni produkciókat is láthattunk a török, olasz és spanyol táncosok jóvoltáA finálé után a Lenvirág Táncegyüttes vezetésével egy nagy nemzetközi táncházzá olvadt össze a fellépők és a nézők tábora, hogy együtt ünnepeljék a tánc szeretetét és a sokszínű kulturális örökségünke

A héten még több alkalommal is lesz módunk táncra perdülni, pénteken a Mozgás éjszakáján nyolc különféle mozgásformát próbálhatunk ki, egyebek mellett a néptáncot is a Lenvirág Táncegyüttes vezetésével, szombaton pedig a Kalászi Vigasságon velük, a Lenfonó Táncegyüttessel, valamint pomázi és budapesti vendégekkel rophatjuk késő estig. 

 

Forrás: budakalasz.hu

Kép: budakalasz.hu

Címkék: ,
Néptánctalálkozó és karnevál
Néptánctalálkozó és karnevál
Néptánctalálkozó és karnevál