800 millió forinttal támogatja az NKA a kulturális közösségeket

800 millió forinttal támogatja az NKA a kulturális közösségeket

Az NKA legfrissebb pályázati felhívásai összesen nyolc kiírást tartalmaznak, amelyek 29 különböző szakmai célt támogatnak. Ezek lefedik az Előadóművészetek, az Épített Örökség, a Hagyomány- és Ismeretátadás, a Közgyűjtemények és a Vizuális Művészetek kollégiumainak területeit.

Az Előadóművészetek Kollégiuma kiemelten támogatja a táncművészet digitális megjelenésének fejlesztését, új és meglévő táncprodukciók hazai és nemzetközi bemutatását, valamint új előadások létrehozását különböző korosztályok számára. Ezen felül segítik a fiatal táncosokat próbákhoz, vizsgaelőadásokhoz és nemzetközi fesztiválokon való részvételhez.

Az Épített Örökség Kollégiuma támogatja a régészeti feltárásokat, a veszélyeztetett műemlékek megóvását, valamint az építészet és örökségvédelem társadalmi szerepének erősítését szakmai rendezvények szervezésén és részvételén keresztül.

A Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma a művészeti, tudományos és népművészeti témájú nyomtatott és online folyóiratok megjelentetését támogatja.

A Közgyűjtemények Kollégiuma a határon túli magyar múzeumok szakmai programjait, hazai kiállításokat, műtárgyvásárlást, restaurálást és évkönyvkiadást segíti. A levéltári szakterület a szakmai rendezvények, állományvédelem és kiadványok elkészítéséhez nyújt forrásokat.

A Vizuális Művészetek Kollégiuma kulturálisan jelentős képzőművészeti sajtótermékek kiadását támogatja, így növelve a kortárs vizuális kultúra ismertségét.

A pályázati lehetőségek részletes feltételei és határidejei kollégiumonként eltérőek, és az NKA honlapján érhetők el.

Forrás: MTI, NKA.hu

Címkék: