Az ingatlanvásárlások szigorú korlátokhoz kötésének lehetősége is felmerült a napokban indult országos fórumsorozaton. Az egyeztetések után akár még tavasszal elfogadhatják azt a törvényt, amely egyebek mellett lehetőséget adna a településvezetésnek a beköltözők számának szabályozására - olvasható az infostart.hu weboldalon.
Országjárásra vitték az önkormányzatok önrendelkezését védeni, erősíteni hivatott kormányzati jogszabálytervet. Ennek során polgármesterekkel és vármegyei közgyűlési elnökökkel tanácskoznak, hogy egyeztessék a minisztérium szabályozási elképzeléseit. Az első állomás Pest vármegye volt, mondta el korábban Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy kíváncsiak arra is, mire volna szükségük az ilyen problémákkal küzdő önkormányzatoknak.
Úgy véli, lennének olyan törvényi lehetőségek, amelyekkel a polgármesterek megtilthatnák a letelepedést. Korábban kérésként érkezett hozzájuk, hogy hathatósabb eszközökre volna szüksége a képviselő-testületeknek, illetve a polgármestereknek arra az esetre, ha az adott település elérte már a tűréshatárát, nem tud több beköltözőt befogadni. Igény mutatkozott arra, hogy a beköltözést valamilyen jogállami mércével mérve is jó és alkotmányos módon korlátozhassák.
Forián-Szabó Gergely, Budakalász polgármestere a közösségi oldalán azt írta, hogy a Pest vármegyei polgármesterekkel történt egyeztetésen Navracsics Tibor beszámolójából azt tudták meg, hogy a kormány az ingatlanvásárlások szigorú korlátokhoz kötésének lehetőségét vagy akár teljes kizárását is fontolgatja.
A polgármester az InfoRádióban úgy vélte, hiába szigorítanak egyes önkormányzatok az építési szabályokon, az illetékes hatóság nem elég körültekintő az engedélyek kiadásában.
"Az önkormányzatok akkor tudnak hatékonyan fellépni, ha a helyi építési szabályok szigorítását a jogalkalmazó építéshatóság is magára nézve szigorúan értelmezi. Tehát ha például egy ingatlanon egy lakóházat lehet építeni, akkor ha oda két lakóház épül, arra nem adnak használatbavételi engedélyt. Sajnos a mi praxisunkban több esetben azt tapasztaltuk, hogy hiába voltak nagyon konkrét építési szabályok, mégis az építéshatóságnál használatbavételi engedélyt kaptak olyan ingatlanok is, amelyek nem feleltek meg a szabályoknak" – mondta.
Budakalászon 2023 decemberében szigorodtak a helyi építési szabályok, 32 hektárral csökkent a beépíthető területek nagysága.
Forrás: infostart.hu