A járványhelyzet miatt a Szent Ferenc Karitász Csoport által támogatott családok helyzete folyamatosan romlik. „Gyorsuló ütemben szűnnek meg a munkahelyek és munkalehetőségek és különösen kritikusak a kisgyermeket, vagy tartósan beteg gyermeket egyedül nevelő szülők esélyei" - ezt tapasztalják a jótékonysági szervezet munkatársai.
Vannak olyan egyedül élő betegek, idősek, hajléktalanok, - akik a Karitászhoz tartoznak -, de nincs családjuk, hozzátartozójuk, akiktől segítséget kérhetnek.
Tavasszal közel 2000 kg tartósélelmiszert osztottak ki, így senki sem maradt étel nélkül. A Csoport kér mindenkit, hogy aki tud segítségetsen most is abban, hogy azok mellé tudjon állni a szervezet, akiknek erre most különösen is nagy szükségük van.
Ezért ismét tartósélelmiszer gyűjtést szerveznek Budakalász három pontján, a Faluházban és a két katolikus templomban az alábbiak szerint:
- Faluház portáján hétköznap 7-21 óra között
- Telepi Templom előterében (Széchenyi u. 51.) miseidőben: szombat este 18 óra és vasárnap 10 óra,
- Budakalászi Templom előterében (Ady Endre u. 1.) miseidőben: vasárnap 8 és 18 óra,
- ugyanitt a plébániai irodaidőben: Hétfő, kedd 9-11, péntek 15-17.
Forrás: Szent Ferenc Karitász Csoport
Kommentek