loader
Kormányrendelet jelölheti ki az M0 északnyugati szakaszának nyomvonalát

Kormányrendelet jelölheti ki az M0 északnyugati szakaszának nyomvonalát

Az M0 Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, amelyen a tranzitforgalom szinte teljes egészében áthalad, és amelyet az országon belüli forgalom jelentős része is érint. Áteresztőképességének növelése ezért meghatározó eleme lehet a közlekedési feltételek javításának, a versenyképesség fokozásának. A 10. sz. főút bekapcsolásával a körgyűrű minden, a fővárosba vezető főutat gyorsforgalmi úttal kötne össze. A fejlesztéssel Óbuda és lényegében a teljes budai oldal mentesülne a fővárost az Almásfüzitő - Esztergom – Dorog – Pilisvörösvár vonalról érő jelentős forgalomterhelés alól.

 

A nyomvonalat a rendelet elfogadása után a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni, és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról. A tervezet a kijelölt területek beazonosíthatóságát a gyorsforgalmi út tengelye pontjainak EOV és GPS koordináták szerinti megadásával és egy megfelelő részletezettségű térképmelléklet közzétételével segíti.

 

A szakasz elkészültének egyik akadálya a megfelelő nyomvonal kijelölése volt. A jogerős környezetvédelmi engedély szerint a mintegy 8 kilométeres autóút több mint fele a felszín alatt vezetne. Így megoldható, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől a légszennyezettség növekedését okozva. A szükségszerű megoldás miatt a beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat.

 

A hazai közlekedéspolitika sikereként könyvelhető el, hogy Brüsszel elfogadta a teljes M0 transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), azon belül is a maghálózatba emelését szorgalmazó magyar javaslatot. A kedvező besorolás javítja a kivitelezés uniós forrásokból való támogathatóságának esélyét. A tervezett ütemezés szerint a munkálatok legkorábban 2017-ben kezdődhetnének meg.

 

Az elmúlt évek komoly eredményeket hoztak az M0 fejlesztésében. A körgyűrű részben új nyomvonalon megépített déli szakaszának bővítése véget vetett a mindennapos forgalmi dugóknak. Az Új Széchenyi Terv forrásaiból támogatott beruházás utolsó ütemét idén augusztusban adták át a közlekedőknek. Az M7-M5 közötti részén jelentősen mérséklődött a torlódások és a balesetek kialakulásának veszélye, csökkent a menetidő. Az autósok így több mint 75 km hosszan, folyamatosan haladhatnak a körgyűrű megépült, M1 és 11 sz. főút közötti szakaszán.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok