loader
Hagyomány. Tisztelet.

Hagyomány. Tisztelet.

„Ha Kati lenézne ránk föntről, meg lenne velünk elégedve, és az évvel, amit hamarosan zárunk.”

Hagyományőrző adventi traccspartit tart az egyesületi tagok számára a Faluház nagytermében a Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület e hét pénteken 17 órától. Egy évvel ezelőtt ment el a közösség szíve-lelke, motorja Wagnerné Klupp Katalin. Utódja, Illésné Zieba Mariann nagy próbatételként tekint vissza az elmúlt esztendőre.

„Egész más vezetőségi tagnak lenni és annak az élére állni.” – fogalmazott szerkesztőségünkben az elnök, aki szerint elődje örülne annak, amit véghez vitt az egyesület. Mindemellett köszönetét fejezte ki az egyesület vezetőségének, amivel támogatták a munkáját.

Idén a Budai út 30-ban háromnyelvű ismertetőt helyeztek ki a kiállított ruházati cikkek és használati eszközök alá, hogy a magyar mellett németül és az attól sok esetben különböző sváb nyelven is bemutassák azokat. Egy pályázaton nyert összegből pedig többféle gyermekjátékot vásároltak. A kockakirakón a tájházban megtalálható tárgyak, életképek köszönnek vissza, míg a satírozótábla segítségével a Sváb Tájházról bővíthetik ismereteiket a legkisebbek is a szemük láttára megelevenedő rajzok segítségével. Illésné Zieba Mariann elmondása szerint az egyesület tagjai a Budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködve igyekeznek ápolni a hagyományokat, kölcsönösen megfordulnak a másik rendezvényein. Legközelebb adventi traccspartira várják a helyi sváb közösség tagjait pénteken 17 órától, amikor is egy batyubál-jellegű jókedélyű zenés összejövetelen élvezhetik egymás társaságát. Kézművesfoglalkozás is színesíti majd az estét Pető Wagner Ildikó közreműködésével.  

„Ajtódíszeket, ajtókopogtatókat fogunk készíteni természetes anyagokból: olyan szőlővesszőkből, amelyeket az édesanyám szüleinek a birtokán igyekeztem megmenteni, ezeket fogjuk használni.”

December harmadikán betlehemállítást tervez az egyesület. Idén másodjára készülhet együtt a helyi német nemzetiségi közösség a karácsonyra ilyen módon az egy éve elhunyt Wagnerné Klupp Katalin emlékére megvalósuló új hagyománnyal a Sváb Tájházban. A Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület képviselőivel folytatott beszélgetésünket megtekinthetik ma este 19.00-i kezdettel. Részletesebben is beszámolunk az egyesület munkájáról csütörtöki Fogadóóra című műsorunkban.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok