loader
A Sztárportré vendége a héten, Levente Péter!

A Sztárportré vendége a héten, Levente Péter!

Minden szerda este Sztárportré a TV Budakalász  műsorán, a vendég ezen a héten, Levente Péter: "Pontosan fel kell mérnem, hogy mi az a talentum, amivel születtem. Van aki több talentumot kap, van aki kevesebbet, és van aki csak egyet, de egyet mind a 7 milliárd ember kap fogamzásakor. A kérdés, hogy rátalál-e mi az? Az ember nem lesz több attól, ha több talentumot kapott, hanem a felelőssége nő, mert azokkal el kell majd számolnia. Nekem például a kapcsolatteremtés képessége az első számú talentumom.

Akinek ép a lelke, az biztos lehet benne, hogy haláláig kénytelen lesz tanulni, és ezáltal újabb ismeretekre szert tenni. Ha ép a lelkem, gyarapodik a szellemem, és közben gyógyulhat a testem. Eddigi eredményeim magatartásból, hogy Döbrentey Ildikó, feleségem 50 éve naponta ad bizalmat az újrakezdéshez. A telefonunk folyamatosan csörög, és hívnak tanítóként, művészként, közéleti emberként szolgálni. Már nem akarom megváltani a világot, azt rábíztam a Teremtőre. A közvetlen környezetemért érzem magam elsősorban felelősnek, abban a 24 órában, ahol éppen tartózkodom.

Reggelenként amikor felébredek, mielőtt megszólalnék, végiggondolom magamban, hogyan szeretnék ma elindulni: ellenségként aljasan, ellenfélként cinikusan, vagy útitársként nemesedve. Ezek után a következő fohásszal indulok: Uram, adj erőt, hogy útitárs lehessek, mert az első gondolatom mindig aljas, a második cinikus."

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok