loader
Ifjúsági Egyeztető Fórum

Ifjúsági Egyeztető Fórum

Együttműködés. Ez volt az idei Ifjúsági Egyeztető Fórum témája csütörtök délelőtt. A védőnők, óvodavezetők, rendészet munkatársai, a Gondozási Központ kollégái, és a többi szakember a Szentendrei Rendőrkapitányság épületében gyűlt össze.

Milyenek a segítségre szoruló gyermekek hétköznapjai? Mik azok az észrevehető jelzések, amiket a fiatalokkal foglalkozó szakembernek jeleznie kell az érintett szerveknek? - Ezekre is választ kaphattak a szervezetek szakemberei. A gyermekvédelmi jelzőrendszeri konferenciát a rendőrség minden évben megszervezi.  A gyermeki bántalmazáson túl középpontba került az anyák pszichés állapota is. Szó volt arról, hogy ez milyen befolyásoló erővel bír a gyermekre. A szakemberek megtudhatták, kinek hol kell bekapcsolódnia a folyamatba, kinek mi a hatásköre. 

Az idei fórum hosszúnak ígérkezett. Az előző évekhez képest több megszólaló volt.  Körülbelül 12 érintett fél mondta el tapasztalatait a témában. Konkrét példákat mondtak el a gyermekek elleni fizikai erőszakkal kapcsolatban.

A szakmai eszmecseréken túl ezeken a találkozókon fontos a kapcsolatépítés is. Ilyenkor a szakemberek találkoznak egymással, és utána személyesebb, gördülékenyebb egy-egy üggyel kapcsolatban a kommunikáció.

A gyerekek akár önmaguk is jelezhetik a panaszt. Az iskolában, óvodában a védőnőnek, orvosnak, pedagógusnak beszélhetnek a fizikai bántalmazásról, vagy egyéb panaszukról. Ezt követően a az intézmény munkatársának kötelessége tovább lépni az ügyben.

Az idei Ifjúsági Egyeztető Fórumra 13 településről érkeztek szakemberek.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok