loader
Művészet és játék c. kiállítás a MANK Galériában hétvégén

Művészet és játék c. kiállítás a MANK Galériában hétvégén

A Művészet és játék c. kiállítás tárlatvezetésével, majd a hozzá kapcsolódó kortárstánc fellépéssel, a Willany Leó Társulat előadásával várják a vendégeket vasárnap, július 26-án 17 és 19 óra között a MANK Galériában.

Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít új kezdeményezést a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Az Eleven alkotások című programsorozat júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc-és képzőművészeti programokat.

A Willany Leó Improvizációs Táncszínházban Grecsó Zoltán tizenhárom éve figyeli azt az improvizációt, ami teljesen szabadon, megkötések nélkül jön létre. A kortárs táncot követő improvizációról szóló beavató program során a művészek alkotóelemeire szedik saját produkciójukat, jelenetről jelenetre kielemezve azt. Az előadás a Nemzeti Táncszínház – „Köszönjünk Magyarország!” c. programjának támogatásából valósul meg.

A produkciót megelőzően 17 órától a Művészet és játék című kiállításon Jakab Borbála Róza, Kádár Emese és Szabó Kristóf – KristófLab kiállító művészek vezetik körbe a látogatókat a művésztelep szomszédságában található MANK Galériában, ahol saját műtárgyaik mellett a kiállításon szereplő alkotásokról osztanak meg részleteket az érdeklődőkkel.

 

 

 

 

Forrás: alkotomuveszet.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok