Állami támogatásból épült meg a hat városrészt összekötő, mintegy 7 km hosszú kerékpárút Szentendrén. A beruházás összköltsége közel 650 millió forint, amelyből az önkormányzat önrésze mintegy 30 millió forint.
A városi intézmények és a HÉV állomás összekötése elnevezésű projekt kivitelezését az önkormányzat még tavaly ősszel három részre bontotta. Majd 2022 decemberében feltételes közbeszerzést írtak ki az első szakasz kivitelezésére. A legkedvezőbb ajánlat is jóval meghaladta a 2017-ben elnyert 244, 9 millió forintot, ezért többlettámogatási kérelmet nyújtott be az önkormányzat a Miniszterelnökség Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósághoz, ami kedvező elbírálást kapott.
Az első szakaszban összesen 7 km hosszú, vegyes használatú kerékpáros nyomvonal létesült. Egyes szakaszokon szélesítették a meglévő utat, máshol kerékpáros nyom felfestésére került sor. Az izbégi iskolánál új kerékpáros híd épült. A kerékpárút összeköti a HÉV-állomást a püspökmajori intézményekkel, a Duna korzót – a Bükkös parton haladva – Izbéggel.
A pályázat lezárásaként zárórendezvényt tartanak a Városházán, 2023. december 21-én 10 órakor. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Fülöp Zsolt polgármester köszönti a résztvevőket, röviden bemutatja a városrészeket összekötő kerékpáros nyomvonal beruházást. Majd a kerékpáros nyomvonal kivitelezéséről készült összefoglaló videót nézhetik meg a résztvevők.
A zárórendezvény sajtónyilvános esemény, melyen a filmvetítés után a sajtó munkatársainak lehetőségük lesz kérdezni a város vezetőitől, a tervezőtől, kivitelezőtől.
A program végén állófogadás.
Forrás: szentendre.hu