Megdöbbentő és felháborító a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület Facebook posztja, melyben azt írják, idézem:
„…a közpénz százmilliókból működő TV Szentendre pedig a FIDESZ lejárató kampányának az eszköze, médiafelülete.”
Tisztelt TESZ!
Felszólítom Önöket, hogy azonnal töröljék a posztot, valamint tegyenek helyreigazítást, melyben leírják, hogy Facebook posztjukban helytelenül, megtévesztően fogalmaztak, szándékosan rossz hírnevét keltve a TV Szentendrének.
Ahogy Önök egy hozzászólásban írják: „2018 óta több mint 150 millió forint állami támogatást kapott a TV Szentendre.” Tájékoztatom a TESZ tagjait, hogy amiről itt írnak az a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pályázatain elnyert összeg.
Évente minden helyi médium nyújthat be pályázatot hírműsor, kulturális-, heti hírmagazin támogatására, illetve rezsi- és eszközpályázatra. Tehát nem az ölünkbe hullott a támogatás, hanem több oldalas, a kiírásnak megfelelő pályázatot kellett benyújtani.
Ez az összeg – ami az Önök számolása (vagyis nem az Önöké, de erre később visszatérek) szerint 2018 óta 150 millió forint – az évente 25 millió forint támogatást jelent.
Ezt az országban működő szinte valamennyi helyi televízió megkaphatja, ha érvényes pályázatot nyújt be, tehát a TV Szentendre nincs kiváltságos helyzetben.
Nagyon furcsálltam, amikor idén februárban a Momentum egyik országgyűlési képviselője megkeresett emailben, melyben közérdekű adatigénylés keretében iratbetekintést kért a Szentendrei Médiaközpont Kft.-től, amely a TV Szentendre működtetője.
Akkor nem értettem, hogy vajon miért érdekli a Momentum országos politikusát egy kis helyi médium. Most már értem!
Átadtam az összes NMHH-val kötött pályázati szerződésünket és azok elszámolását. Ezek szerint – a Momentummal közösen - február óta alaposan átszámolták a szerződéseinket.
Szerintem azt senki sem cáfolja, hogy éves szinten egy médium működtetésére évi 20-25 millió forint támogatás nagyon kevés, ez havonta kb. 2 millió forint. Ez az éves működési költségünknek a felét sem éri el. Minden hétköznap egy óra friss műsort szolgáltatunk kollégáinkkal, a város legfontosabb híreiről tájékoztatjuk a lakosságot.
Önök szerint a tényszerű tájékoztatás pártpropaganda?
Még néhány gondolatot írnék arról, hogy kinek a médiafelülete a TV Szentendre és a hozzá kapcsolódó online felületek. A városé, Szentendréé, az itt élőké!
Nyugodt szívvel állok elébe, hogy 2018 óta összeszámoljuk, hogy hány hír jelent meg a Szentendrei Médiaközpont Kft. felületein, ami az Önkormányzathoz kapcsolódó és hány olyan riportunk volt, ahol jobboldali politikus nyilatkozott.
Bőven a Város vezet, hiszen az a munkánk, hogy a helyi történésekről tájékoztassuk a szentendreieket. Annak ellenére tudósítunk rendszeresen a városi cégek, intézmények (Kulturális Központ, V8 uszoda, iskolák, óvodák, Ferenczy Múzeum stb.) híreiről, eseményeiről, hogy egy fillér támogatást sem kapunk az Önkormányzattól. Számoljuk meg!
Az pedig, hogy tudósítunk egy sajtótájékoztatóról, engedtessék meg.
Önök nem engedélyezték, hogy forgassunk a leégett Spar áruház területén, az ásatások helyszínén, mondván, hogy nem lehet építési területen forgatni. Ezzel szemben néhány nap elteltével Vadon Jani, műsorvezető még a gödrökbe is bemászhatott. Ez is egy újabb példája az Önök kettős mércéjének.
Több alkalommal is megkerestük a város vezetőit emailben, hogy nyilatkozzanak egy adott témában. Sajnos válaszra sem méltattak. Érdekes, 2019-ben a választások előtt még örömmel nyilatkozott, szerepelt szinte valamennyi TESZ-es jelölt a TV Szentendre műsorában!
Néhány hete a TV Szentendre valamennyi polgármesterjelöltnek felajánlotta a lehetőséget a bemutatkozásra. Mindenki ugyanannyi időt és ugyanazt az előre egyeztetett három kérdést kapta. Városunkban három polgármesterjelöltet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda. Ketten éltek is a TV Szentendre által felajánlott lehetőséggel. Sajnálatunkra Fülöp Zsolt, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület jelöltje, jelenlegi polgármester – mint már korábban is többször – most is visszautasította meghívásunkat.
Válasz emailjében ez áll: „Az Önök televíziója rendszeresen pártsajtótájékoztatóknak adott teret, úgy tájékoztatva városi közügyekről a szentendreieket, hogy a másik felet ugyanakkor nem szólaltatták meg. A kiegyensúlyozott, pártatlan közéleti újságírás normáját sértő szerkesztői gyakorlat nem egyedi eset a Szentendrei Médiaközpont működésében, ezért nem kívánok élni a levelükben felajánlott lehetőséggel.”
Polgármester úr, úgy elég nehéz, hogyha a másik fél nem hajlandó nyilatkozni.
A TV Szentendre nevében határozottan visszautasítom Fülöp Zsolt által leírtakat. Egy sajtótájékoztatóról szóló beszámolóban, nem köteles az újságíró okokat, igazságot keresni. Csupán hitelesen tájékoztatni az lakosságot az ott elhangzottakról. Más az oknyomozó újságírás és más az eseményről való tudósítás műfaja.
A következő állítás Fülöp Zsolt leveléből:
„Aktuális közügyekről szóló beszélgetésekre, a tényeken alapuló vitákra mindig is nyitott voltam, médiaszereplőknek, civil közösségeknek, magánszemélyeknek egyaránt szívesen állok rendelkezésére, de kampányeszközként működő csatornáknak nem nyilatkozom.”
Cáfolatként csak annyit tennék hozzá, hogy bizonyítottan több alkalommal kértünk interjút a polgármestertől és egyéb városi vezetőktől közügyekben, de sajnos megkereséseinket folyamatosan visszautasították.
Azt hiszem az, amit a TV Szentendre fel tud mutatni – csaknem 20 éves működése óta, - magáért beszél. Rendkívül büszke vagyok valamennyi korábbi és jelenlegi munkatársamra, akik - lehetőségeikhez képest - magas színvonalon végzik munkájukat! Az archívumunkban olyan kordokumentumokat őrzünk, amit sehol máshol a városban.
Tisztelt Fülöp Zsolt! Ön csinál pártpolitikát a kérdésből és emellé még valótlanságokat is állít.
Nem kívánok – a Szentendrei Médiaközpont Kft. ügyvezetőjeként a kampányuk részese lenni. Tegye meg, hogy kihagy belőle. Egyúttal kérem, hogy a TESZ Facebook oldalán a TV Szentendréről megjelent félrevezető állításokat töröljék.
Üdvözlettel: Nagy Judit ügyvezető, Szentendrei Médiaközpont Kft.