loader
Nem valósul meg a budakalászi elkerülő út

Nem valósul meg a budakalászi elkerülő út

Budakalász, Pomáz és Szentendre polgármesterei közös nyilatkozatban áll ki a Dunakanyarban élők körében régóta várt, Budakalászt északról elkerülő út megvalósítása mellett, hiszen úgy gondolják, hogy a 1️1️-es út felújításához is kapcsolódó beruházás elmaradásával egyre élhetetlenebb lesz a térség. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben a napokban megjelent dokumentum szerint a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult. Az indoklás szerint azért, mert „az ajánlatkérő NIF Zrt. a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált”, mivel a kormány nem gondoskodott a szükséges forrásról. A döntés közel nettó 2️ milliárd forint nagyságrendű fejlesztéstől fosztja meg a jelentős turisztikai és átmenő forgalommal terhelt régiót – írják a polgármesterek. A nyilatkozatban arra is kitérnek, hogy ezek a tervek bizony már több évtizedre vezethetők vissza: az elkerülő út már 1985-ben bekerült Budakalász rendezési terveibe, és a 2008-ban átadott Megyeri híd engedélyében is szerepelt. Az elkerülő út megépítése ugyancsak része volt egy 2016 októberében született megállapodásnak. Ebben az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NIF Zrt. vállalták, hogy a budakalászi elkerülő út megépítéséhez szükséges költségvetési források előteremtése érdekében mindent megtesznek. Fülöp Zsolt, dr. Göbl Richárd  és Leidinger István polgármesterek kérik ennek mielőbbi felülvizsgálatát, egyúttal a 11-es út felújítására vonatkozó közbeszerzés mielőbbi kiírását is.

Forrás: www.budakalasz.hu, www.szentendre.hu, www.ekr.gov.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok