loader
Kárpátaljáról menekült Visegrádra a Dunában eltűnt lány családja

Kárpátaljáról menekült Visegrádra a Dunában eltűnt lány családja

Az eltűnt lány családjával Kárpátaljáról menekült Magyarországra és Visegrádon akartak letelepedni.

Szerda délután három gyerek az üzemi területen fürdőzni indult. Kettő közülük ki tudott jutni a partra, de egy fiatalkorú lánynak ez nem sikerült. Csámpai Attila tűzoltó százados, a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Szentendrei Médiaközpontnak elmondta, hogy a bejelentés után a szentendrei hivatásos, valamint a visegrádi és leányfalusi önkéntes tűzoltók kivonultak a helyszínre csónakokkal és a merülési pontnál megkezdték a keresést. Hozzájuk csatlakozott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója, amelyik hangradarral folytatta a munkát, amíg ezt a látási viszonyok lehetővé tették. Mintegy 350 négyzetmétert kutattak át az éjszaka folyamán – eredménytelenül. A tűzoltóbúvárok és a vízirendőrök a visegrádi önkénes tűzoltókkal ma reggel ismét megkezdték a keresést, de egyelőre nem jártak sikerrel.

- A szakemberek a víz átvizsgálása mellett az érintett partszakaszra is nagy figyelmet fordítanak, bízva abban, hogy az eltűnt lány kijuthatott a Dunából – egészítette ki Csámpai Attila szóvivő.

A keresésben halőrök és helyi polgárőrök is résztvesznek segítőként. Prohászka Richárd rendőralezredes, a Dunai Vízirendészet Rendőrkapitányságának (DVR) vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a gyerekek üzemi területen fürdőztek, ahol ez tilos. A visszafolyások, az örvény, valamint a változó vízmélység egyaránt nehézséget okoznak még a gyakorlott úszók számára is. A rendőralezredes éppen ezért felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki kizárólag a kijelölt fürdőhelyeket keresse fel, ahol van felügyelet, nincsenek sajátságos vízmozgások.

Korlátozott látási viszonyok között vagy alkoholos befolyásoltság alatt, felhevült testtel még ezeken a helyeken sem javasoljuk a fürdőzést – hívta fel a figyelmet Prohászka Richárd rendőralezredes. Továbbá azt tanácsolja, hogy minden esetben tájékoztassák hozzátartozóikat arról, hogy úszni mennek, ez a későbbiekben egy esetleges eltűnéskor segítségükre lehet a keresésben.

A mentőegységek tovább kutatnak a Duna visegrádi szakaszánál eltűnt lány után. Cikkünk folyamatosan frissül.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok