Kiszedték a forgalomból

Kiszedték a forgalomból

Az egyenruhások az M0 autóúton vezettek ki járműveket az elmúlt napokban, három szerelvény akadt fent az ellenőrzésen. Az egyik sofőr 250, a másik 384, míg a harmadik majd egy tonna túlsúllyal megpakolva vett részt a közúti közlekedésben. A román sofőrök összesen 650 ezer forint bírságot kaptak. - írják a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján.

A rendőrök a járműveket leparkoltatták, a sofőrök csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták útjukat.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy:

járművet megterhelni oly mértékig szabad, hogy össztömege a megengedett legnagyobb össztömeget ne haladja meg!
a rakományt a járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse!
gondoskodni kell a rakomány egyenletes elhelyezéséről azért, hogy az a jármű stabilitását számottevően ne rontsa!
a járművön túlnyúló rakományt, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szerint meg kell jelölni!
… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu