loader
Elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki  a 27 és 18 éves testvérpárt

Elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 27 és 18 éves testvérpárt

A szentendrei zsaruk elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 és 18 éves testvérpárt, akik a gyanú szerint több telephelyen, 10 parkoló jármű katalizátorát lopták el. A bűncselekményekről sorra érkeztek a bejelentések a rendőrségre 2021 decemberében. A rendőrök aprólékos adatgyűjtése, és részletes tanúkihallgatásai meghozták a várt eredményt, azonosították a lopássorozattal összefüggésbe hozható elkövetőket, 2021. december 27-én délelőtt célirányosan indultak elfogásukra. A katalizátorlopások értelmi szerzője a 27 éves L. Tamás a rendőrök elől először a kocsijával próbált menekülni, majd háza előtt satufékezett, kipattant az autóból és felszaladt a padlásra. A rendőrök utána mentek, kis idő múlva a férfi leugrott és tovább szaporázta volna lépteit, azonban a lába megsérült, kórházba kellett vinni. Ellátását követően őrizetbe vették. Testvérét ez idő alatt már a kihallgatóhelységben faggatták a nyomozók.Bűnlajstromuk vélhetően a nyomozás során tovább bővül, ugyanis egy, pomázi étteremből történt lopást is a számlájukra írtak a rendőrök, ahonnan edények, lemezek tűntek el. A 18 éves fiú mindenre kiterjedően beszélt az őt kihallgató nyomozónak, testvére nem tett vallomást. A szabadlábon védekező L. Roland, valamint az azóta letartóztatott L. Tamás ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság. 

Forrás:police.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok