loader
Változás a kézilabda csapat élén!

Változás a kézilabda csapat élén!

Vereségek sorozata jellemzi az elmúlt szezonban a Budakalász Kézilabda Zrt. NBI-es felnőtt férfi kézilabda csapatát. A legutóbbi mérkőzésen az Eger játékosaival küzdöttek meg hazai pályán a budakalásziak, ahol csak úgy, mint az azt megelőző hazai mérkőzésen az utolsó másodpercekben dőlt el a mérkőzés végeredménye.

Más eset miatt is a figyelem középpontjába került az elmúlt napokban a Budakalász Kézilabda Zrt. csapat. Az Eger elleni mérkőzésen több vitatott esetet is láthatott a közönség, amiről televíziónk felvételt készített és ami a www.mksz.hu oldalon is megtalálható. A videóban az látszik, amikor az ellenfél játékosa védekezés közben törölközőt is használ a támadó budakalászi játékos blokkolására, segítve ezzel a kapus munkáját. 

A meccs végeredménye Budakalász Kézilabda Zrt.  – SBS Eger 24-25. A mérkőzést követően döntött úgy a budakalászi csapat vezetése, hogy felmentik jelenlegi pozíciójából Forgács Gyula vezetőedzőt, Józsa Máté másodedzőt, valamint Horváth István menedzsert, akik továbbra is a csapat tagjai maradnak más beosztásban.

A nyilatkozat szerint a Budakalász Kézilabda Zrt. vezetése mindent megtesz, hogy a csapat elkerülje a kiesést a K&H Liga mezőnyéből, és már meg is kezdte az új szakmai stáb kialakítását. A felnőtt csapat felkészítését jelenleg Hajdu Tamás látja el.

Kép forrása: www.facebook.com/budakalaszfkc

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok