Az ország egyik legjobb futója a három éve szorgalmasan edző és versenyző, 11 éves szentendrei Zsámár Anna a Futapest kupasorozat szóládi versenyén a 21 km-es...
Idén is megrendezik szeptember 5-én 9 órai kezdettel a Pilisi Tekerő biciklitúrát, amelyen bármilyen korosztály részt vehet, hiszen több táv és több nehézségi...
Győzött a Szentendrei KC felnőtt kézilabdacsapat, az NB I B nyugati alapszakasz első helyén álló Vác ellen, a hétvégén. Rangos mérkőzésnek számított...
Végéhez közelít a 2014/2015-ös kézilabda szezon. A tavaszi fordulókból már csak néhány mérkőzés van hátra az NBI/B nyugati csoportjában.
2015. április 01-04 között rendezték meg Győrben a junior és ifjúsági korú versenyzők ökölvívó seregszemléjét, a diákolimpiát....
A Móricz Zsigmond Gimnázium tornacsarnoka adott otthon a Szentendrei Kc – Eto SZESE Győr rangadónak. A mérkőzést végig a hazai csapat uralta, a végén szentendrei győzelem...
Az idegenben játszott meccsek után, a hétvégén, hazai pályán fogadta az Szentendrei Kézilabda Club felnőtt és junior csapata, a Várpalotai Bányászt....
A listavezető MAFC Martos együttesét látta vendégül szombaton a Szentendrei KSE férfi felnőtt kosárlabda csapat, a Magyar Bajnokság NB II Közép A Csoportjának,...
XII. alkalommal rendezték meg február első hétvégéjén, a Kárpát Meditop Kupa, Női Nemzetközi Kézilabda Tornát, melynek ezúttal Budakalász...
Már harmadik alkalommal rendezi meg a Dunakanyar SE, a Dunakanyar Kupa elnevezésű futball tornát, különböző korosztályok részvételével a Budakalászi Sportcsarnokban....
A negyedik helyen áll a Budakalászi MSE felnőtt férfi labdarúgó csapata az őszi szezon után. 13 mérkőzésből hét győzelmet szereztek a játékosok.
Péntekről vasárnapig minden napra jut valamilyen lazító program a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban.
A karbantartás ideje alatt csak az uszoda és wellness részleg lesz zárva augusztus 17 és 30-a között. Augusztus 31-én hétfőn reggel 6 órakor lesz a nyitás. A...
Folyóátúszást rendez Dunabogdány Önkormányzata és a Dunakanyar Szabadidős és Kerékpáros Túra Egyesület (DSZKTE) augusztus 8-án az úszósport...
Kikapott Balatonfüreden a Szentendre KC 35-27-re. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladtak a csapatok (13. perc: 6-5), majd a félidő derekához érve egy remek szériával,...
KINIZSI Szentendrei, utcai futóversenyt szervez, Szentendre Város Önkormányzata a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület és a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia 2015....
A verseny résztvevői: a járási iskolák alsó tagozatos tanulói. Az „amatőr” úszóversenyen csak azok indulhatnak, akik érvényes versenyengedéllyel...
Szentendre adott otthont az ökölvívó sportág egyik rangos megyei rendezvényének, amelyre számos környező településről és az egész megyéből jöttek...
Hazai pályán játszottak vasárnap a Szentendrei KC kézilabda csapatai. Elsőként a serdülők léptek pályára, majd 15 órakor kezdődött a juniorok összecsapása...
Győzött hazai pályán, szombaton a Szentendrei KSE férfi felnőtt kosárlabdacsapat az NB II közép A csoportjának 17. fordulójában. A fiúk több mint 30 ponttal...
A Budakalászi sportcsarnok lesz a helyszíne a január 31. és február 1-e között megrendezett XII. Kárpát –Meditop Nemzetközi Női Kézilabda Tornának....
A két ünnep között Plascsevics János és a Tahitótfalu SE ismét megrendezte a hagyományos öregfiúktornát. Ezúttal hat csapat vívott színvonalas...
A Ferobox Event és az M1 televízió december 6-án, Budapesten, az Omszki- tó mellett található Kalászi Sportcsarnokban hozza tető alá az év utolsó nagyszabású...
December 6-én a Kalászi Sportcsarnokban rendez nagyszabású bokszgálát a Ferobox Event. A Magyar Televízió élőben közvetíti majd az eseményt. A gála...