loader
Lupa -tónál szervezik meg a Strandröplabda OB döntőjét

Lupa -tónál szervezik meg a Strandröplabda OB döntőjét

Ezen a hétvégén indul Csepelen az öt fordulós strandröplabda országos bajnokság, melyben külföldiek is elindulhatnak, a résztvevők pedig nemzetközi világranglista-pontokat is gyűjthetnek. Az MTI közleményében olvashatjuk, hogy Ludvig Zsolt, a magyar szövetség főtitkára örömét fejezte ki, hogy sikerült visszatérni a járvány előtti szintre, és idén újra négy mesterversenyt tudnak rendezni a Lupa-tavi finálé előtt. A főtitkár kiemelte, a magyar válogatott játékosai felnőtt, valamint utánpótlásszinten is évről évre jobb eredményeket érnek el, és szeretnének idén még egy lépcsőfokot feljebb lépni. Éppen ezért több kiemelt párost is támogatnak, akik így a korábbinál jobb körülmények között és hosszabban tudnak felkészülni a nyári tornákra.  Az országos bajnokság után nemzetközi viadal is lesz a Lupa-tónál, az átalakított nemzetközi versenyrendszer szerint Futures Pro Tour-tornának ad majd otthont a budakalászi helyszín. A négy mesterverseny után augusztus 6-án és 7-én kerül sor a döntőre a Lupa- tónál.

 

Forrás: mti.hu

Fotó: https://www.facebook.com/lupabeachofficial/

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok