Sikerrel szerepelt az NB-I -es felnőtt korfball bajnokságban a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület felnőtt csapata. A hat klubot számláló mezőnyben az előkelő második helyen végeztek, szoros végjátékot követően. „A csapatunkban többen is a góllövő-lista élén végeztek, fiúk és lányok kategóriájában is: fiúknál Beöthy Álmos megosztott gólkirályi címet ért el, lányoknál pedig Molnár Nóri lett a gólkirálynő” – sorolta a büszkeségre okot adó tényeket a csapatkapitány, Jakab Gergő a TV Szentendrének.
Összeszokott gárdáról van szó, akik közül nem egy magyar válogatott is kikerült már, így Jakab Gergő a csapat erősségei között említi az éveket és a rutint, a technikás játékot. Az idei bajnoki második helyezés lehetővé tette, hogy a Szentendrei Kinizsi Korfball elinduljon az Európai Bajnokok Ligája versenysorozatban is.
A bajnokság lezárult, pihenés és edzőtáborok vannak soron a korfosok naptárjában. A soron következő jelentős esemény a sportág nemzetközi porondján, a nyári Beach Korfball Európa Bajnokság, majd ősszel Tajvanban a Korfball Világbajnokság, ahová a felnőtt válogatott keret utazik.
A teljes beszélgetést Jakab Gergővel nézőink megtekinthetik Sportkorzó című magazinműsorunkban, ma 19 óra 20 perctől a TV Szentendrén.