Mányai Zoltán, a Fidesz kompenzációs listáról bejutott képviselője február végén lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és a budakalászi szervezet vezetéséről. Döntését a március 1-től érvényes kormánytisztviselői kinevezésével – Mányai Zoltán ugyanis a Pest Megyei Kormányhivatal sajtófőnőke – indokolta.
A helyi szervezetnek 30 napja volt arra, hogy megnevezzék az utódját. A tegnapi napon Ercsényi Tiborné, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budakalászi Szervezete régi-új elnökeként azt a tájékoztatást adta a Polgármesteri Hivatalnak, hogy Mányai Zoltán helyére Máté István Lászlót delegálják a képviselőtestületbe.
Máté István vállalkozó, 69 éves. 2013-ban az időközi választások eredményeként került a képviselő-testületbe. Az 1. számú választókörzet képviselője, valamint a pénzügyi és vagyonhasznosítási bizottság vezetője volt. Máté István a veszélyhelyzet feloldásával az első képviselő-testületi ülésen teheti majd le esküjét.
Forrás: budakalasz.hu