loader
Zánkai kirándulás - ami a Budakalászi Hírmondóból kimaradt

Zánkai kirándulás - ami a Budakalászi Hírmondóból kimaradt

Baksa Petra- Mészáros Hanna 6. a: ZÁNKAI KIRÁNDULÁS

Az iskolánk megnyert egy pályázatot, így a gyerekeknek lehetőségük nyílt elmenni egy 3 napos erdei táborba Zánkára.

Korán reggel elindultak a buszok az izgatott gyerekekkel és a megpakolt táskákkal. Az első megállónk Székesfehérvár volt. Megnéztük azt a Középkori Romkertet, ami az István király által alapított bazilika helyén található. Itt temették el legtöbb királyunkat, számos Árpád-házi uralkodót, Anjoukat, Hunyadi Mátyást is. A bazilika falai között koronázták meg őket, és őrizték az ország legfontosabb okmányait.

Kora délután érkeztünk meg a szállásra. Már mindenki szeretett volna menni a Balaton- partra, de előtte nagyon csendben, nagyon figyelmesen, nagyon türelmesen (azért ez így nem egészen igaz) végighallgattuk Kristóf bácsi szabályait. Az egyikre még most is emlékszem: érezzük jól magunkat! Bár a Balaton ilyenkor már hideg, ez nem volt akadály. A gyerekek és a tanárok is igen jót játszottak benne.

Pénteken egy egész napos kirándulást tettünk Hegyestűre. Ez a terület Zánkától nem messze a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén helyezkedik el. Ez egy tanúhegy. Tengerszint feletti magassága 337 méter. Egy vulkán kürtőjének maradványa. A bazaltbányászat miatt elveszítette eredeti kúp formáját, de nagyon jól látható az egykoron a kürtőben megrekedt, s kihűlése során oszlopokká szilárdult bazalt. Ezek a bazaltoszlopok öt- és hatszögletűek, 20-40 centiméter átmérőjűek és orgonasípszerűen állnak. Megtudtuk, hogy 1930-ban kezdték el a bazaltkitermelést, és 1970-ig működött a bánya.

Útközben csipkebogyó- és cserszömörcebokrok terültek el mindenfelé, és erre a vidékre jellemző szőlőültetvények mellett haladtunk el.

Egész nap melegen sütött a nap, és nagyon sokat gyalogoltunk. Így kellőképpen fáradtnak éreztük magunkat, mire a táborba érkeztünk. A vacsora után egy érdekes játékkal zártuk a napot.

Eljött az utolsó nap. Mindenki fáradtan pakolt ki a szobákból, be a buszokba. Egyetlen vigasztaló tény volt, hogy még van egy kirándulás hátra. Elindultunk Tihanyba. Pár millió évvel ezelőtt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ezen része, a Tihanyi-félsziget, fortyogó tűzhányó volt. A Belső-tavat jártuk körbe, tehát sétáltunk egy egykori vulkánban. Ez a tó nagyon gazdag élővilággal rendelkezik. Híres itt a balatoni kecskeköröm, ami egy több millió évvel ezelőtt élt kagyló maradványa.

A vulkanikus tevékenység során a hőforrások hozták létre az Aranyházat. Mivel már teljesen elbokrosodott, így nem láttuk, de megtudtuk, hogy nem igazi aranyból van. A megtelepedett sárga színű moha a napsugarak hatására arany színben tündököl, innen kapta a nevét. Figyeltük a kabócák ciripelését, a kócsagokat, gólyákat, és gyönyörködtünk a levendulamezőben, aminek most volt a másodvirágzása.

A séta végén a tihanyi apátságba jutottunk fel. Megtudtuk, hogy I. András királyunk alapította 1055-ben. Az alapítólevele a legrégebbi és eredeti formában fennmaradt nyelvi emlékünk. Nagyon szépen sütött a nap, így elláttunk Siófoktól egészen Füredig.  Itt élt az utolsó magyar királyunk, IV. Károly feleségével, Zita királynővel. Az apátság altemplomába temették el I. András királyunkat.

A tihanyi visszhang igen ismert jelenség. Sajnos nem tudtuk kipróbálni, mert annyira beépítették házakkal a területet, hogy az apátságról már nem tud visszaverődni a hang.

Ez a pár nap nagyon szép és tanulságos emlék lett mind a 120 telepi sulis tanulónak, aki részt vehetett benne. Köszönjük szépen Mindenkinek! :)

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok