Új intézményvezető a Nyitnikék Óvodában

Új intézményvezető a Nyitnikék Óvodában

Augusztustól Nagy Zsóka, „Budakalász kiváló pedagógusa” díjjal kitüntetett óvónő veszi át Fodorné Földesi Zsuzsannától a Nyitnikék Óvoda intézményvezetői feladatait - olvasható a budakalasz.hu-n.

Nevéhez fűződik a Nyitnikék Óvoda Varázslatos Tündérmanó Ösvényének megálmodása, megalkotása és a Közösségi költségvetés pályázatán elnyert összegből a madárbarát tanösvény megvalósítása. Évek óta működteti a Szalonka utcai óvodában a Sétáló Adventi Naptár programot az ovi környékén élő családok örömére. Pályájáról és az új feladatairól kérdezte Őt Gulyás Rita.

Mióta óvónő? Mi vezette erre a pályára?

Közel 20 évig dolgoztam irodai munkakörben, de a szívem mindig a gyerekekhez húzott, ezért munka mellett beiratkoztam az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karára, ahol 2006-ban megszereztem az óvodapedagógusi diplomámat.

Mióta dolgozik a Nyitnikék Óvodában?

1995. óta élünk Budakalászon a családommal, három gyermekünk van. Amikor a legkisebb is ovis lett, őt már az akkor újonnan épült Szalonka utcai Tagintézménybe írattuk. Már nagycsoportos volt a fiam, amikor az akkori óvónénije megkeresett, hogy szeretnék-e náluk dolgozni. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy otthagytam a multik világát. Az óvónői munka a sok nehézség ellenére is nagyon hálás feladat, rengeteg örömet lehet találni benne.

Mi az, ami az óvodai munkában lelkesíti?

A közösség, aminek itt a része lehetek és a gyermekekkel való mindennapos interakció nyújt inspirációt és motivációt számomra.

Mi vezette oda, hogy elvállalta az intézményvezetői pozíciót?

A Budakalászi Nyitnikék Óvodában 2015 novembere óta dolgozom, és 2018 augusztusa óta látok el vezető-helyettesi feladatokat is. Ez az időszak alapvető tapasztalatokkal és készségekkel gazdagított, amelyek lehetővé tették számomra, hogy hatékonyan irányítsam és támogassam a pedagógiai csapatot, illetve az alkalmazotti közösséget. Hosszas vívódás után, minden lehetőséget és változást mérlegelve, az óvoda érdekeit szem előtt tartva egy éve vállaltam el a feladatot. 2024 februárja óta a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszékén végzem a Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzést. Ez a képzés lehetőséget nyújt számomra, hogy fejlesszem a vezetői kompetenciáimat és ezáltal hatékonyabban tudjam ellátni jelenlegi és jövőbeli vezetői feladataimat.

Számíthatunk valamilyen változásra a 2024/25-ös nevelési évben? Vannak tervei?

Több tervem és ötletem is van a következő nevelési évre. Legfontosabb célkitűzésem a rengeteg adminisztratív munka ellenére a pedagógiai programunkban megfogalmazott célok megvalósítása, hogy a gyermekek örömmel jöjjenek óvodába és a szülők is elégedettek legyenek. Ezeket a célokat a nevelőtestülettel együtt tudjuk megvalósítani, ezért fontosnak tartom, hogy a munkahelyi légkör motiváló, családbarát és támogató legyen.

Sok sikert és örömteli időszakot kívánunk az új feladatokhoz!

Címkék: ,