Az idei tanévben a Fenntarthatósági Témahétre időzítették a Kulin Kati Emlékversenyt a budakalászi általános iskolák Természettudományos Csapatversenyét, amelynek ezúttal a Patakpart Általános Iskola adott otthont április 9-én. A feladatmegoldások középpontjában minden állomáson az energia állt.
Idén második alkalommal szervezték meg a versenyt a Szentistvántelepi Általános Iskola tantestületének ötlete alapján az intézmény legendás pedagógusa, fizika-, matematika tanára, igazgatóhelyettese és igazgatója, Kulin Kati emlékére.
A verseny szervezését és lebonyolítását a Szentistvántelepi Általános Iskola három tanára – Wettstein Etelka (kémia, drámapedagógia szakos tanár), Nádasné Kárpáti Katalin (biológia-földrajz szakos tanár) és Koltainé Rakics Rita (biológia-földrajz szakos tanár) végezte, de a Patakpart Általános Iskola pedagógusait is bevonták a közös gondolkodásba és a feladatok megvalósításába. A meghívott vendég Gerstenkorn András geológus volt.
A versenyt Forián-Szabó Gergely polgármester és Kovács Kristóf Áron, a Patakpart Általános Iskola Igazgatója nyitotta meg. Iskolánként 2, egyenként 4-4 fős, 7-8. osztályosokból álló csapat mérte össze tudását a fosszilis és megújuló energiaforrások témájában; a versenyzők fizikai és kémiai kísérleteket végeztek, valamint kőzet- és ásványtani feladatok is szerepeltek a kihívások között.
A verseny értékelésekor figyelembe vették, hogy a csapatok mennyire voltak aktívak, ügyesek, milyen volt a csoportmunkájuk minősége, mennyire gondolkodtak globálisan. A verseny végén 20 pontos socrative tesztet töltöttek ki a diákok tabletek segítségével.
A vendéglátók uzsonnával készültek, amelynek elköltése után megtartották az eredményhirdetést. A szervezők Budakalász Város Önkormányzata segítségével szerezték be az ajándékokat: a díjazottak oklevelet és a Magyar Madártani Egyesület „madaras” bögréjét vihették haza emlékbe.
Forrás: budakalasz.hu
Kép: budakalasz.hu