A Váci Tankerületi Központ igazgatója, Dr. Pánczél János büszkén számolt be a TV Szentendre stábjának, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázaton tizenegy intézményük nyert vissza nem térítendő európai uniós támogatást. Három szentendrei oktatási intézmény, a Móricz Zsigmond Gimnázium, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium és a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális állapotának javítására is sor kerül. Budakalászon pedig két létesítményben, a Kalász Suli Általános Iskolában és a Szentistvántelepi Általános Iskolában várhatóak fejlesztések.
A tankerületi igazgató telefonos interjúnkban ismertette a projekt részleteit, amelynek előkészítési fázisa 2023 őszén vette kezdetét. Mint hangsúlyozta, a pályázatok mind a tizenegy esetben főként a létesítmények infrastrukturális állapotának javítására irányultak.
A projekt egyik előírása volt az SNI és BTMN tanulók igényeihez igazodó fejlesztések integrálása, amelynek örömmel tettünk eleget, főleg itt a szentendrei járásban, hiszen intézményeinkben évről évre nagy számban vannak jelen sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő gyerekek – mondta Dr. Pánczél János.
A tankerület csak a támogatási szerződések két ütemben történő megkötése után, októberben tudott részletes tájékoztatást adni a nyertes pályázatokról. A 63 millió forintos összeget elnyert Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban a tetőszerkezet megerősítése és a tetőhéjazat cseréje is megtörténik. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban több, mint 130 millió forintból valósulnak meg a tervezett munkálatok, amelynek részét képezi a többi között egy akadálymentes parkoló kialakítása is. A harmadik támogatást nyert szentendrei oktatási intézmény a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola, amely 163 millió 68 ezer forintos összeget nyert el a TOP-Pluszos konstrukció keretében. Itt az épület legfőbb problémáját, a régi kerámia cseréptetőket a tetőhéjazat és a részleges tetőszerkezet cseréjével orvosolják.
A budakalászi iskolákat tekintve a Kalász Suli Általános Iskola 71 millió 846 ezer forintos összeget nyert el, amelyből a tetőszerkezet felújítását is finanszírozzák. A Szentistvántelepi Általános Iskola jelenleg nem akadálymentes, így a 133 millió 215 ezer forintos támogatási keretből akadálymentes parkolót, bejáratot és mosdót is kialakítanak.
A TV Szentendrének adott interjú végén Dr. Pánczél János tankerületi igazgató azt is hozzátette, hogy a fejlesztések egy részének kivitelezését a nyári szünetre ütemezték, de 2025 végéig minden munkálatot befejeznek.