loader
Általános iskolai beiratkozás

Általános iskolai beiratkozás

 

Holnap és holnapután lesz az általános iskolai beiratkozás az egész országban. A szentendrei iskolákban is csütörtökön reggel 8 órától 19 óráig, pénteken 8 – 18 óráig várják a tanköteles gyermekek szüleit a beiratkozásra. Magyarországon – törvényben meghatározottak szerint – minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. A tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megléte, ezért beiratkozásnál be kell mutatni az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

Az óvodai szakvélemény az óvodának a gyermek iskolaérettségére vonatkozó állásfoglalására szolgáló három példányból álló nyomtatvány. A tankötelezettség megállapításához szükséges óvodai szakvélemény egy példánya az óvodában marad, egy példányát át kell adni a szülőnek. Amennyiben az óvodavezető a gyermek további óvodai nevelésére tesz javaslatot, akkor az egyik példányt meg kell küldeni a gyermek lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének. Ha a szülő nem ért egyet az óvodavezető által kiadott szakvéleménnyel, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz vagy szakértői bizottsághoz fordulhat jogorvoslatért.

A beiratkozáshoz feltétlenül magunkkal kell vinni, a szülő személyi igazolványát, a gyermek lakcímbejelentő kártyáját, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az óvoda által kiállított iskolaérettségi papírt, és ha az óvoda szakértői bizottsághoz, Nevelési Tanácsadóba küldte a gyereket, a szakértői bizottság határozatát.

 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok