Álom és valóság között – elindultak az Országos Könyvtári Napok Szentendrén

Álom és valóság között – elindultak az Országos Könyvtári Napok Szentendrén

Immár 18. alkalommal rendezik meg az Országos Könyvtári Napokat, amely az Informatikai és Könyvtári Szövetség országos kezdeményezéseként évről évre több ezer látogatót vonz. Az idei programsorozat tematikája az „Álom és valóság” határmezsgyéjét járja körül, és azt vizsgálja, hogyan segíthetnek a könyvek, történetek és tudományos felfedezések eligazodni a minket körülvevő világban.

A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár ehhez méltóan változatos, több műfajt és korosztályt megszólító eseménysorozatot kínál. A hét folyamán Kudlik Júlia, McMenemy Márk, Markovich Botond (Brandon Hackett) és Tóth Krisztina is ellátogat a könyvtárba, de a programban helyet kap irodalmi séta, kertészeti előadás, papírszínház, társasjáték-nap és képregénykészítő workshop is.

Az események középpontjában a könyvtár mint közösségi tér áll, ahol a tudás mellett a találkozás, az inspiráció és a párbeszéd is fontos szerepet kap. A programsorozat nemcsak az olvasás népszerűsítését szolgálja, hanem rámutat arra is, hogy a könyvtárak ma már nem csupán könyvkölcsönző helyek, hanem a kulturális élet dinamikus, élő színterei.

A rendezvények minden korosztály számára nyitottak és ingyenesen látogathatók.
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.)
További információ és regisztráció: www.hbpmk.hu

Forrás: hbpmk.hu

Kép: hbpmk.hu

Címkék: