A telepi ovisok birtokba vették a megújult épületet

A telepi ovisok birtokba vették a megújult épületet

Tavaly a Telepi Óvoda játszóudvara újult meg, idén nyár elején pedig a belső terek felújítása indult el - írja a budakalasz.hu.

Korszerű kialakítást kaptak a csoportszobák, megújult a földszinti vizesblokk, kicserélték az elöregedett belső nyílászárókat, felújították a burkolatokat. Új beépített bútorok érkeztek, napelemek kerültek a tetőre, bővültek a klimatizált területek és a beruházás részeként megújult a fedett kerékpártároló is. Hosszú idő után Budakalászon ez az első nevelési év, amikor a csoportlétszám a városi óvodákban sehol sem haladja meg a 25 főt.

– Ez egy ötven éves épület. Bár folyamatosan karbantartották, ilyen mértékű belső felújítás korábban nem történt – hangsúlyozta Márkus Mónika óvodavezető. Jelezte, a legfontosabb változásnak a csoportszobák átalakítását, szigetelését tartja. Korábban több csoportszobát is csak szekrénysorok választottak el egymástól, ezek helyére most hangszigetelt falak kerültek. Évtizedekkel ezelőtt az emeleti csoportszobákat a korábbi szolgálati lakásokból alakították ki, így itt hosszú, egybenyitott terek voltak egy keskeny folyosóval. Ezeket a tereket most áttervezték, és két nagy alapterületű, korszerű csoportszobát alakítottak ki. A kerékpártárolókra ugyancsak nagy szükség volt és akadálymentes lett a bejárat.

– A Budakalász által korábban elnyert sikeres pályázat fontossága mellett szeretném kiemelni az óvodai dolgozók és a szülők segítségét. A kivitelezők pontos és alapos munkát végeztek, de ahhoz, hogy a szeptemberi nyitásra otthonossá is tegyék az épületet, ahhoz az ő munkájuk nélkülözhetetlen volt. Innen is szeretném megköszönni nekik, hogy a nyitásra működő óvodát varázsoltak a felújított épületből –  hangsúlyozta az óvodavezető.

A munkálatok júniusban a kiköltözéssel kezdődtek, ennek a városgondnokság munkatársai is sokat segítettek. Az óvodások átmenetileg más kalászi óvodákba kerültek. Az augusztus végi műszaki átadás után néhány nap alatt rengeteget dolgoztunk azért, hogy szeptember másodikán egy új, modern és otthonos óvodában fogadhassuk az óvodásainkat – fogalmazott Márkus Mónika.

Hosszú idő után ez az első nevelési év Budakalászon, amikor a csoportlétszámok a városi óvodákban sehol sem haladják meg a 25 főt. Ebben az új Vasút sori ovinak is komoly szerepe van, ahol a korábbiak mellett idén két új csoport indult. Az elmúlt évtizedekben 28-30 fős csoportok is működtek, ami a gyermekek helyzetét, óvodapedagógusaink és az óvodai munkatársak munkáját alaposan megnehezítette.

A Telepi Óvoda külső-belső felújítása a TOP_PLUSZ-3.3.1-21-PT1-2022-00019 pályázat keretében elnyert 94 765 552 forint Európai Uniós forrásból, valamint a Budakalász saját költségvetéséből valósult meg.