A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium február 18-án vette át azt a rangos elismerést, mely szerint a 100 legeredményesebb gimnázium között szerepel - olvasható a mzsg.hu weboldalon.
Az Oktatási Hivatal és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) listája 7 szempont alapján rangsorolja a középiskolákat, ezek a szempontok részben eltérnek a másik ismert lista, a HVG 100-as listájától. A HVG listáján is folyamatosan egyre előrébb kerül a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, idén ott még „csak” a 112. helyen végeztek. (Az MCC listáján 86. helyen állnak.)
Az intézmény pedagógiájának középpontjában továbbra sem ezen listák állnak (szerintük színvonalas pedagógiai munkát éppúgy lehet a 10, 110. vagy 210. helyről is végezni), de azt mindenképp elismerésének és megerősítésnek tartják, hogy folyamatosan javítani tudtak eredményeinken, a sokszázadik helyről a legjobbnak tartott középiskolák közé kerültek.
Ahogy Kerezsi Csaba igazgató fogalmaz, a díj egyben kihívás és felelősség is számukra és semmiképp nem dőlhetnek elégedetten hátra, bőven látnak még feladatokat és fejlődési lehetőséget. Az eredményért elismerés illeti a móriczos pedagógusokat, diákokat és az őket támogató családi hátteret is. A gratuláció elsősorban nekik szól!
Forrás: mzsg.hu
Fotó forrása: Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium / facebook