Nagy sikert aratott a Söndörgő zenekar Szentendrén

Nagy sikert aratott a Söndörgő zenekar Szentendrén

Augusztus 2-án dupla koncerttel fogadta a közönséget a Söndörgő, akik most ünnepelték 30. évfordulójukat. 

Ebben az évben csak egyszer léptek fel Szentendrén, azonban a városháza udvarát megtöltötték mégegyszer az új XXX című album bemutatójukkal. A délszlávi, mai világnézeteket valló együttest nem szimplán a hazai terep miatt fogadták nagy örömmel, hanem az egész pályafutásuk megünneplése miatt is. Hangos elismeréssel és nagy érdeklődéssel fogadta a tömeg őket a Szentendrei Teátrumban.

A nagy sikerre való tekintettel a városháza dísztermében a polgármester, Fülöp Zsolt és a kultúráért felelős alpolgármester, Gulyás József átadtak egy emléklapot. Kósa Klára a zenekar tagjainak egy általa készített kisplasztikát is készített. 

A Söndörgő még gyerekként alakult meg és 5 tagja van jelenleg. 4-en családtagok, ebből a 3 testvér Eredics Áron, Eredics Benjámin és Eredics Salamon, illetve 1 unokatestvér Eredics Dávid. Dénes Ábel az egyetlen, aki nem családtag, de régóta a zenekar tagjainak sorát erősíti. Az Eredicsek közül pedig Pomázon alakult Vujicsics Együttes jelentette a hátországot a Söndörgőnek, ami már 50 éve létezik. A családból "apa- és nagybáty-figurák" játszanak.

Szentendre városa megköszönte a zenei örökségek ápolását és új energiákkal való felfrissítését, amellyel nagy sikert is aratnak. 

Az együttes szombaton megrendezett dupla koncertjét kiegészítette Kosztolánszi Dominik, szaxofonos. A tavaly kijött lemezükben, a Gyezz-ben szerepelt. A jubileumi turnéjuk Európa határain belülről egészen Japánig fog terjedni. Az év végén 3 nem egyforma tematikus koncertet adnak elő a Müpában. Meg fog jelenni a folkzene, klasszikus téma és a jazz műfaja is decemberben.

 

Forrás: szentendre.hu

Kép: szentendre.hu