Új múzeum nyitja meg kapuit (egyenlőre csak ideiglenesen) Szentendrén, mely arra hivatott, hogy Pirk János (1903–1989) festőművész, számos szakmai és állami díj kitüntetettje, Szentendre Város Díszpolgára és Pro Urbe díjasa, a XX. századi magyar művészet, ezen belül a szentendrei festészet egyik kiemelkedő alkotója, európai rangú munkásságát bemutassa, az utókornak is átmentve közkinccsé tegye.
„Pirk János (1903-1989) páratlan életművet hagyott maga után, amit a család erőn felül gondoz. Ez a drámai életmű csak a legnagyobbakhoz mérhető: Mednyánszky, Egry, Tornyay…Németh Lajos, a közelmúlt legkiválóbb művészettörténésze azt mondta: Pirk akvarellben verhetetlen…
Barcsay visszaemlékezése szerint, Pirket már Nagybányán csodagyerekként mutogatták mesterei.
Supka Manna (Széchenyi-díjas) művészettörténész páratlan szeretettel kísérte figyelemmel festői és emberi nagyságát.
De fontos megemlíteni az Amszterdami Van Gogh Múzeum igazgatójának lelkesedését is, aki személyesen akarta megismerni Pirk Jánost, és gratulálni képeihez…
CSAK A LEGJELENTŐSEBB MŰVÉSZI TELJESÍTMÉNYT ÉRDEMES FELMUTATNI. PIRK JÁNOS ÉLETMŰVE ILYEN!”
(Deim Pál, Kossuth díjas festőművész, 2007. a Nemzet Művésze, Szentendre díszpolgára)
MŰVÉSZI PÁLYÁJA, mely 1919–1989-ig hetven évet ívelt át, a Nagybányai Művésztelepen indult, további állomásai Budapest, Róma, Párizs, Nagybánya, Gödöllő és Szentendre voltak.
Munkásságával neves művészettörténészek és kortárs művészek foglalkoztak.
Értékeléseiket a Pirk János emlékalbum, két monográfia, kiállítási katalógusok, számos cikk és tanulmány őrzi.
A Duna TV 40 perces portréfilmet mutatott be róla, „Magvető káprázatban. Pirk János a magyar Van Gogh” címmel.
Rendszeres kiállító művész volt. Egyéni kiállításai, az adott intézményekben és időszakokban, a múzeumi statisztikák szerint, a leglátogatottabb tárlatok közé tartoztak.
Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, a Debreceni Déri Múzeumban, a Szolnoki Megyei Múzeumban, a Szentendrei Ferenczy Múzeumban, más hazai és külföldi közgyűjteményekben, magyarországi és külföldi magángyűjteményekben.
Több mint tíz éve embert próbáló küzdelemmel dolgozunk azért, hogy a fenti idézetben, és a számos cikkben, tanulmányban, a két monográfiában, az emlékalbumban, vezető művészettörténészek, rangos művészek által hasonló hévvel és szakértelemmel jellemzett, és a tárlatlátogatók ezrei által oly nagyra tartott életműgyűjteményt Szentendre városa és az ország használatára bocsáthassuk:a Múzeum céljára használatba kapott, romos, önkormányzati tulajdonú épület felújításával és bővítésével, támogatások és családi erőforrások segítségével.
A helyreállítási munkák hosszú évekig elhúzódtak, mivel az építkezés előrehaladtával a rejtett hibák előbukkantak, és fény derült arra, hogy nem egy átlagos felújítást igénylő épülethez jutottunk, ahogy azt az előzetes szakvélemények jelezték
A Múzeum Főépületét viszont sikerült olyan készültségi fokra bővítenünk és tataroznunk, hogy 2020. október 18-án, vasárnap 15 órakor alkalom nyílhat a Pirk János Múzeum ideiglenes megnyitására, a Pirk János életmű kiállítás (első rendezés) megnyitójával, melyre a Magyar Festészet napján kerül sor.
A befejezés előtt álló épület és a kiállítás megtekinthető: 2020. október 20 – november 22-ig, hétfő kivételével, naponta 10 – 16 óráig.)
Cím: 2000 Szentendre, Bogdányi u. 34.