Kivágnak egy nyárfát az Altiszti Akadémia előtt, pótlásáról gondoskodnak

Kivágnak egy nyárfát az Altiszti Akadémia előtt, pótlásáról gondoskodnak

Február 3-án, kedden délelőtt vágják ki azt a koros kínai nyárfát az Altiszti Akadémia előtt, amelynek eltávolítása a 11-es út részleges felújításához kapcsolódó közműmunkák miatt vált szükségessé. A Duna Menti Regionális Vízmű tájékoztatása szerint a fa pótlásáról az eltávolítást követően is gondoskodni fognak, egy alkalmasabb helyen, olvasható a szentendre.hu-n.

A nyárfát eredetileg a vízvezeték fölé ültették, törzse csonkolt, koronája jelentős részben hiányzik, így kivágása a következő években amúgy is elkerülhetetlen lett volna – tájékoztatott Szentendre főkertésze, Imre Diána. A munka miatt a főút forgalmában ideiglenes sávszűkítésre és korlátozásokra lehet számítani, a munkálatok várhatóan reggel 9 és 11 óra között zajlanak.

Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy a beruházás során továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a környezeti értékek védelmére, a kivitelezést folyamatosan ellenőrzik.

forrás: szentendre.hu

kép: szentendre.hu