Vitályos Eszter térségünk országgyűlési képviselője szeptember 26-án jelentette be Facebook oldalán: „Indulhat a munka a 11-es számú főúton! Aláírták a kivitelezési szerződést, így hamarosan kezdődik Szentendrén a Rózsa utca és a Pap-szigeti szakasz felújítása.”
A TV Szentendre erről szóló posztja alatt azóta több mint száz negatív, a hírt megkérdőjelező komment jelent meg. Ez azt bizonyíthatja, hogy a szentendrei és környékbeli lakosok nem kellően tájékozottak a helyzetről.
A polgármester az előző napi képviselő-testületi ülés végén - Kun Csaba az Összeköt Egyesület önkormányzati képviselőjének kérdésére - beszámolt a 11-es számú főút egy kilométeres szakaszának megújításáról szóló projekt helyzetéről. Igaz, ez a tájékoztató egyik önkormányzati online felületen sem jelent meg. Talán nem csoda, hogy sok a találgatás és a félrevezető információ a kérdésben.
Mi most összefoglaljuk, mit mondott Fülöp Zsolt a szeptemberi ülésen.
Mint ismert, Lázár János építési és közlekedési miniszter májusban, Szentendrén ígéretet tett a 11-es főút egy szakaszának megújítására. Mint elmondta a munkálatokra 1,5 milliárd forintot biztosít az állam.
Fülöp Zsolt a szeptemberi képviselő-testületi ülésen kiemelte, azóta folyamatos az egyeztetés a Magyar Közút Zrt.-vel, a Magyar Honvédséggel és a DMRV Zrt.-vel. Hozzátette az ülés napján, - azaz szeptember 25-ei helyzet szerint - a Magyar Közút Zrt. már kiírta a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást, a DMRV Zrt. saját hatáskörben végzi majd el a szükséges munkákat.
„Abban állapodtunk meg, hogy amint döntés született, abban a pillanatban tájékoztatnak minket és leülünk a nyertes kivitelezővel, aki elkészíti a forgalomtechnikai tervet.” – mondta a polgármester.
Fülöp Zsolt hozzátette, a szentendrei rendőrkapitánnyal is egyeztetett és megállapodtak abban, hogy a munkálatok idejére erősítést kér a helyi rendőrkapitányság a forgalom biztosítására.
A polgármester hangsúlyozta, hogy amint megtudják a Magyar Közúttól és a DMRV Zrt-től, hogy mikor és hol kezdik a munkát, tájékoztatni fogják a lakosságot.
Fülöp Zsolt türelmet kért az autósoktól a munkálatok idejére: https://youtu.be/ZjgdT5H7qWY?si=6_69Q9W9xy03Njk1
„Aki a Dunakanyarban él és Szentendrén közlekedik tudja, hogy egyetlen egy útépítés mekkora dugót tud okozni, na most itt nemcsak egysávban, egy helyszínen lesz útépítés. Bő félévig igen nagy torlódásra lehet majd számítani. Mindenkinek a türelmére szükség lesz.”
A polgármester válaszában még elmondta, hogy az Önkormányzat, a Magyar Honvédség, a Magyar Közút és egy érintett társasház közötti bonyolult szerződéskötés is lezárult. Fülöp Zsolt még kijelentette, hogy minden a munkálatokhoz szükséges engedély birtokában van az Önkormányzat.
Fülöp Zsolt polgármester válaszát vágatlanul megtekinthetik itt: