Gyermekjogok Világnapja

Gyermekjogok Világnapja

A világ gyermekeinek mintegy 19 százaléka él fegyveres harcok sújtotta területen, közel 49 millióan váltak menekültté (UNICEF). A szomszédunkban, Ukrajnában 2025 februárjáig 670 gyereket öltek meg, és legalább 1900 gyerek sérült meg a harcokban (Vatikáni hírek), közel húszezer gyermeket hurcoltak el Oroszországba (EU Parlament). Gondoljunk rájuk november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján. - olvasható a szentendre.hu-n. 

November 20-án a gyermekek jogaira figyel a világ jogtisztelő része. Ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése 1989-ben a Gyermekjogi Egyezményt, amely kimondja: minden gyermeknek joga van az élethez, a biztonsághoz, az oktatáshoz, az egészséghez és ahhoz, hogy meghallgassák a véleményét. Bár több mint 190 ország ratifikálta – köztük hazánk is – az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, a gyerekek jogai a világ számos pontján még ma sem érvényesülnek.

Szegénység, elhanyagolás, iskolai lemorzsolódás, családon belüli konfliktusok miatt közel 120 ezer gyerek veszélyeztetett, több mint 21 ezren állami gondozottak, évente átlagosan több mint 6000 gyermek válik bűncselekmény áldozatává hazánkban.

 

A Gyermekjogok Világnapja arra emlékeztet, hogy a gyerekekről való gondoskodáson túl, a gyermekek tiszteletet és beleszólást is érdemelnek a róluk szóló döntésekbe. Az iskolákban, közösségekben és családokban ezen a napon világszerte programok hívják fel a figyelmet a gyermekek jóllétének, biztonságának és boldogságának fontosságára.

A gyermekjogok valódi érvényesülése csak békében, demokráciában és szolidaritásra épülő társadalmakban lehetséges, ahol a gyerekek nemcsak védelemre, hanem lehetőségekre is találnak. A jövő a gyerekeké, a feladat pedig a felnőtt társadalomé, hogy olyan világot teremtsen, ahol a gyermekek egyenlő eséllyel nőhetnek fel. Tegyünk érte!

Az Unicef 2016-ban indította a „GoBlue” kampányt, hogy világszerte felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira. A világnapon számtalan ikonikus épület „borul kékbe”. Szentendre Város Önkormányzata azonosulva az Egyezmény elveivel kékkel világítja meg a Városházát november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján.

Forrás: szentendre.hu

Fotó: unicef

Címkék: