loader
Fizetés nélkül akartak távozni az áruházakból

Fizetés nélkül akartak távozni az áruházakból

Egy budaörsi, egy budakalászi és egy dunakeszi áruházból is megkíséreltek fizetés nélkül távozni a gyanúsítottak. A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt U. Dávid László 20 éves kerepesi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves gyanúsított 2014. január 10-én 15 óra körüli időben
egy dunakeszi áruházban eltulajdonítási szándékkal különféle műszaki cikkeket helyezett a ruházata alá,
majd megkísérelt fizetés nélkül távozni. A bűncselekményt észlelte a biztonsági őr és a járőrök kiérkezéséig visszatartotta a férfit, akit a dunakeszi rendőrök a helyszínen elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. A szentendrei rendőrök 2014. január 12-én 10 óra körüli időben egy 33 éves budapesti férfit fogtak el, aki egy budakalászi áruházban 35 darab különféle elemet, valamint 4 darab női harisnyát tett a táskájába és a pénztárnál fizetés nélkül távozott. Az áruház biztonsági szolgálatának munkatársai felfigyeltek a gyanúsan viselkedő J. Zsoltra, akit a rendőrök kiérkezéséig feltartóztattak. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves férfit, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Sz. László 60 éves budapesti lakost.
A férfi 2014. január 12-én 11 óra körüli időben egy budaörsi áruházban több árucikket és élelmiszert a táskájába rejtett és a termékekkel fizetés nélkül távozott. A biztonsági őrök ebben az esetben is észlelték a bűncselekmény elkövetését és értesítették a rendőrséget. A férfit a járőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A lopással okozott kár mindhárom esetben a helyszínen megtérült.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok