Ahogyan korábban írtuk, a nagy átmérőjű vízvezetéképítés a Mályva utca magasságában elérte a HÉV vonalát - írja a budakalasz.hu. Elkészült a vágányok alatti védőcső, amelybe a mai napon a kivitelező megkezdte a vízcsövek behúzását. A munkálatok idejére a Kovács Lajos és a Máli Péter utcák kereszteződését lezárják, mindkét utca zsákutca lesz. A Máli Péter utcába a Szent László utcából lehet behajtani. Ezt követően a Kárpátok őre szobor irányába folytatódik az Európai Unió által finanszírozott állami beruházás. A Pomázi úton és a Lenfonó megálló mögötti parkos részen várhatóan november közepéig folynak majd a munkálatok. Az érintett szakaszon félpályás útlezárásra és az emiatt kialakuló jelentős torlódásra számítani kell. Aki teheti, a 11-es út felé kerüljön.
A Penta Kft. tájékoztatása szerint a Kőbányai úton, a Kárpátok őre szobor közelében, a Pomázi úton és a Kovács Lajos utcában a munkálatokkal december közepéig végeznek, de a befejezés pontos időpontját az időjárási viszonyok és a nem várt műszaki-technikai körülmények módosíthatják (erre az eshetőségre az ünnepek idején ideiglenes átjárást biztosít majd a kivitelező). A munkálatokkal szükségszerűen együtt járó forgalomkorlátozásokról munkanapokon és munkaidőben Fucskó László (06 30 221 3879), a Penta Kft. munkatársa készséggel ad tájékoztatást.
forrás: budakalasz.hu
kép: budakalasz.hu