Kiskorúakat csábított el közösségi platformon egy férfi

Kiskorúakat csábított el közösségi platformon egy férfi

Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki kiskorú lányokat csábított el közösségi platformokon, volt olyan tizennégy év alatti áldozata, akivel szexuális kapcsolatot is folytatott - tájékoztatta a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi az egyik közösségi platformon több kiskorú lányt próbált elcsábítani. A harmincas évei elején járó férfi több profillal is regisztrált az egyik közösségi oldalra, ahol magát tizenévesnek adta ki és 2018 tavasza és 2020 nyara között több tizennegyedik életévét be nem töltött lánnyal is felvette a kapcsolatot.
A csetelések során a sértettek bizalmába férkőzött, majd arra próbálta őket rávenni, hogy küldjenek neki intim képeket, amire a megkeresett lányok egy része hajlandó is volt - írta az ügyészség.
A vádlott a levelezésekben többször kérte a lányokat, hogy találkozzanak vele személyesen és létesítsenek szexuális kapcsolatot, amiért akár fizetne is. 2018 nyarán az egyik sértettnél a férfinak sikerült is elérnie, hogy találkozzanak két-három alkalommal szexuális együttlét céljából.
A szentendrei ügyészség a férfival szemben szeméremsértés vétsége, valamint többrendbeli gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

Forrás: mti

kép: illusztráció